Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)
FELVIDÉK
1686 június. A szendrői, valamint a kincstárra szállt egykori csetneki, serkei és derencsényi uradalom urbáriuma A hódoltsági korszak végén egészen más területek tartoztak a szendrői vár irányítása alá, mint egy évszázaddal azelőtt. Az 1570-ben összeállított urbárium községei közül mindössze háromnak (Lieónek, Kövinek, ós Rákosnak) vannak meg az adatai itt is. A többiek jó része csak a XVI. század közepén a Bebek-család hatalmaskodásai idején kapcsolódott Szendrőhöz (Pelsőc tartozókai, a Tornallyai-jószág egy része stb.), és csakhamar le is szakadt róla. Helyettük most a Lorántffy-család egykori nagy kiterjedésű birtokai (a korábbi csetneki, serkei és derencsényi uradalmak) kerültek felvételre : a kincstár mint Rákóczi ós Apaffi-örökséget vette őket gondozásba. Az 1570-es ós az 1686-os ivrbáriumban is felsorolt falvaK adatainak összevetéséből kitűnik, hogy a lakók száma a közbeeső időben általában megnőtt, a telkeké azonban inkább csökkent, kétségkívül a paraszti teherbíró képességnek a pusztítások nyomán beállott csökkenése következtében. így történhetett, hogy korábban a fél- és egésztelkes jobbágyok voltak többségben, 1680-ban pedig a lakók legnagyobb része töredéktelken élt. Az egy családra eső census összege csak egy községben emelkedett számottevően, az újabban meghatározott váltságösszegek azonban elég tekintélyesek voltak. A XVEI. század közepe óta a telkenként szedett census helyett „summásat" követeltek. A gabonakilencedet a XVH. század végén is szedik, bár az 1686-os urbárium egy helyen köbölgabonát emleget; tyúk- ós tojásajándék helyett ugyanez most a vadbeszolgáltatást hangsúlyozza. A részletesen meg nem határozott robot dolgában nincs szembeszökő változás. Ha az 1686-os urbárium adatait annak az urbáriumnak a rovataival vetjük össze, amelyet 1610-ben a Szendröböl irányított Lorántffy-birtokokról készítettek (U. et C. 120/2), akkor — néhány községet leszámítva — ugyancsak a paraszti családfők számának gyarapodását állapíthatjuk meg. A census általában megnőtt, váltságpénzekkel egészült ki, a természetbeni szolgáltatások inkább csökkentek. A paraszti állatállomány, a pusztítások hatására, igen nagy mórtékben megapadt. A majorság nőtt ugyan valamit, de az összeírások nem a legjobb állapotban találták. Conscriptio bonorum Sendroviensium hereditariorum per generosum dominum Andreám Jászay praefatorum bonorum provisorem facta diebus mensis Iunii, anno 1686