Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)
Bevezetés
adót behajtani; az a kedvezmény, amelyet magyar részről kaptak, egyáltalán nem állott arányban a török követelések hatalmas méreteivel. A hódítók a terményekből legalább a magyar tizednek megfelelő hányadot kívánták meg, mellette több kisebb állat-, élelem-, iparcikkszolgáltatást, malomjövedelem-részesedést, vámöf, változó méretű robotot 76 és olyan pénzszolgáltatást, amely a magyar censust sokszorosan meghaladta. Az 1 forint körüli census a XVII. század közepe előtt, láttuk, a külön szolgáltatásokkal együtt is legfeljebb telkenként 3—4 forintra emelkedett, a török pénzadó viszont már a XVI. században 10 — 20, helyenként 30—40 forintra rúgott, s úgy látszik, csak a birodalom egyes belső területein volt kevesebb : a váci uradalom vagy Csongrád város hódolt alattvalói kisebb összeget fizettek, a csongrádi szerbség pedig, mivel katonai szolgálat is terhelte, semmit sem adott a vásárra hajtott marhák illetékén kívül. 77 A XVI—XVII. századi Magyarország parasztságának helyzetét európai viszonylatban ugyanazok a tényezők határozzák meg, amelyeket már a majorsági fejlődés ismertetésénél említettünk. Sorsa, ha nehéz volt is, olyan mértékben maradt kedvezőbb egyes északi szomszédaiénál, amilyen mértékben a magyarországi robotoltató gazdálkodás méretei elmaradtak az ottaniaktól. A paraszti termel vények, állatok és állati termékek egy része — a beszolgáltatás, a családi fogyasztás, a vetőmag- és élelemtartalék meg az állatszaporulat biztosítása után megmaradó rész — bekerült az ország áruforgalmába, s egyes esetekben eljuthatott külföldi piacra is. Számottevő gabonafölöslegei csak az egésztelkes és többtelkes vagy a nagy irtással rendelkező gazdáknak voltak. A nagyszámú igásállat — mint látni fogjuk — rendszerint ugyancsak az ő kezükön halmozódott fel, kupeckedésre tehát nekik és rajtuk kívül a hegyesvidékek meg az alföldi puszták pásztorainak volt legtöbb alkalmuk. Valamelyes árut minden parasztnak értékesítenie kellett, hogy készpénzszolgáltatásait fedezni tudja. Másfelől áruvá kellett válnia annak is, amin a kevés vagy éppen semmi gabonafölddel nem rendelkező bortermelők, kertészek, halászok vagy a bányászok, hámorosok, szénégetők, agyag- és faművesek a kenyérrevalót megszerezték maguknak : a kezdődő monokultúrák termékeinek és az iparcikkeknek. Hogy ezek az áruk milyen körülmények közt kerültek piacra, azt csak ritkán lehet nyomon követni. Paraszti gabona áruba bocsátására pl. a kötetben közölt iratok nem tartalmaznak adatokat, — holott a hadsereg, a városok és a készpénzzel rendelkező napszámosok vásároltak belőle. A messze földön híres szőlővidékek borát már szüretkor, a helyszínen adhatták el a termelők. Vízmenti faluk lakói halak értékesítésével szereztek pénzt, a dunántúli halászok pl. a pozsonyi vásárra szállították zsákmányukat. Veresegyház hódolt parasztjai Budán árulták az erdeikben kitermelt ópületfákat, erdős hegységek szénégetői Selmecbányán a faszenet, kőfejtők szepesi városok 76 Ezt időnként Budán kellett teljesíteni : Szendrő 1570 (Kövi). Csongrádon csak évi három napot kívántak (1697). 77 Magas adó : Murány 1598, Szendrő 1570. - Kevés : Vác 1578, Csongrád 1697.
