Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI–XVII. század (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 7. Budapest, 1959)
FELVIDÉK
consistunt incolae. 42 6 vel 7 domus desertae sunt. Toth András ex Nostrai 43 venit et viduam Stephani Jancsikowi ducet, inquilinus. 44 Eredetije U. et C. 25¡7. alatt. Utolsó lapja valószínűleg leszakadt. — Az eredeti szöveg a dénár rövidítésére az ismert kétvonásos jelet alkalmazza. A „Matthias"-nak átírt nevek egy részét az eredetiben „Matth." rövidítéssel írták, tehát,,Matthaeus"-nak is értelmezhetők volnának, mivel azonban rövidítés nélkül a szövegben csak az előbbivel találkozunk, valószínű, hogy minden esetben Matthias" a helyes feloldás. — A 3 utolsó községre vonatkozó ,,conscriptio'''-t nem az a kéz írta be, amelyik az urbárium törzsét. 1672 után az uradalomban —mint egy 1699. évi urbáriumból kitűnik — általában a korábbi idők egyenesvonalú fejlődése folyt tovább. A népesség — Murányalját kivéve — kissé emelkedik, a zsellérek számának nagyarányú szaporodása meglassul, a telkek viszont tovább aprózódnak. Az allodiális gazdálkodás terén a század végéig nincs lényeges változás ; vasipari berendezések továbbra is a városias települések mellett találhatók. Állandósulás figyelhető meg a szolgáltatások területén : a török visszaszorulásával együtt jár a szigorúbb, racionálisabb fiskális gazdálkodás, amire a korábbi zavaros időkben nem volt lehetőség. Jolsván átalakult az adózás formája. A város 1598-ban 175 ft. készpénzt, 200 juhot és 50 korec zabot szolgáltatott, s ugyanekkor kb. 300 ft. értékű — szerinte jogtalan — robotmunka miatt panaszkodott. 1615 óta — mint az 1699. évi urbáriumból kitűnik — már mindent pénzen (1500 forinton) vált meg. Ez az összeg számszerűen azonos azzal az adóval, amelyet 1598 előtt a török a várostól kikényszerített. További források a murányi uradalomra vonatkozóan az Országos Levéltár U. et •C. gyűjteményében (1526 —1700) : 1. Jobbágy- és zsellérnevek, állatállomány, paraszti terhek, telekmegoszlás, elköltözött jobbágyok új lakóhelyei, földesúri jövedelmek, épületek, allodiális földek, hadiszerek-ingóságokállatok-élelmiszerek leltárai, birtokkalárok, jobbágymentesítések, uradalmi konvenciók, rendtartások, nemességet igénylök jegyzéke: 1550 (97/16), 1558 (4/49), 1559 (24/74), 1564 (24/75), 1573 (24/76), 1574 (24/77), 1584 (24/78), 1598 (24/79), 1605 (44/52), 1652 (24/80), 1652 (25/1), 1657 (25/2), 1663 (25/5), 1664 (25/6), 1666 (101/74), 1666 (118/5), 1670 (87/47), 1672 (161/2), 1672 (41/6), 1672 (25/7), 1678 (88/52), 1683 (36/67), 1685-6 (95/17), 1686 (108/16), 1690 (25/30), 1690 (88/81), 1693 (95/18), 1694 (84/118), [1695] (88/92), 1696 (92/41), 1699 (25/18), 1699 (25/20), 1699 (215/7), 1699 (25/19, az előbbi másolata), év nélkül (25/34, 25/35, 37/12, 90/88, 119/29, Irreg. 7/46, Irreg. 7/65, Irreg. 7123). 2. összesítő kimutatások a birtokokról, telekszámokról, az eladási és zálogösszegekről, jöldesúri osztozások, jövedelembecslések: 1612-72 (104/10), 1671 (68/47), 1671 (88/30),. 1673 (Irreg. 4/16), 1676 (30/25), 1677 (25/8), 1683 (Irreg. 5/21), 1686 (10/20), 168692 (25/12), 1689 (Irreg. 4/18), 1690 (25/31), 1690 (25/32), 1690 (25/9), 1690-97 (25/22), 1692 (25/11), 1692 (111/18), 1693 (25/14), 1693 (95/18), 1693 (95/19), 1694 (142/23), 1694 (25/15), 1697 (98/72), 1697 (25/17), 1699 (25/20), 1699 (90/126), 1699 (90/127), 1699 (95/16), 1700 (28/73), 1700 (84/23), év nélkül (25/32). Nyomtatásban megjelent utasítás a murányi udvarbíró részére (1662): Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1901. 267. Dőry F. közlése. 42 Többségük fazekas (figulus). 43 Valószínűleg Márianosztra. 44 Az utolsó 5 mondat (Laborant . . .) idegen kéz betoldása. A miglészi névsort ugyanez a kéz javította át mai formájára.