Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

c) 1852 február 18. — Pozsony A pozsonyi főispán jelentése a helytartóságnak a bányászlázadás körülményeiről. A selmeci bányászok, miután már több nap óta ismeretlen okból forrongásban voltak, 16-án csoportokba verődve követelték a két­hetenként való bérkifizetés újbóli bevezetését, ellenkező esetben gyújto­gatással és egyéb erőszakoskodásokkal fenyegetőztek. Russegger minisz­teri tanácsosnak és Bello bányaigazgatónak sikerült ugyan a tömeget lecsillapítania, a tartós nyugalom azonban nincsen biztosítva. Ezért utasította a megye főnökét, hogy személyesen utazzék Selmecbányára s ott Russeggerrel és a városparancsnoksággal egyetértésben tegye meg a szükséges intézkedéseket a rend fenntartására. Utólag úgy értesül, hogy a nyugtalanság okozója a Slovenske Noviny egy cikke. A cikk szerzőjét már sikerült kideríteni : Ormis Sámuel az, a Selmecbányái evangélikus liceum tanára, aki egyébként pánszláv üzelmek gyanúja alatt is áll. Elfogatása és a pozsonyi katonai törvényszék elé állítása iránt megtették az intézkedéseket. Német nyelvű e. t. - GG. 1852. 604. (353) d) 1852 február 18. — Ipolyság Majthényi László, Hont megye főnökének jelentése a kerületi főispán­nak Ormis Sámuel bebörtönözéséről. A selmeci felkelés főkolomposait börtönbe vetették, Ormis Sámuelt pedig bekísérték a pozsonyi hadbírósághoz. Haladék nélkül Selmecre indul, és mindent megtesz az ilyen tüntetések megakadályozására. Egyébként a selmeci bán)^ászok már évek óta panaszkodnak a kincstári bányahivatalnokok részéről őket érő állítólagos nyomattatás miatt, s ott ilyen tömeges fellépésekre már 1848 előtt is került sor, a bányahivatal­nokok pedig ilyenektől állandóan tartottak. Ezért véleménye szerint selmeci személyes közbelépése alkalmával meg kellene vizsgálni az ottani vájárok és a munkaadó bányakincstár közötti szorosabb viszonyt, hogy így kideríthesse a selmeci bányásznép elkeseredésének motívumait, és pontos képet nyerjen az ottani állapotokról. (55. sz.) Német nyelvű másolat. - GG. 1852. 604. (505)

Next

/
Thumbnails
Contents