Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)

tották a határjeleket. A mérnöki munka befejezése után azonban a köz­ségek a munka egész eredményét megsemmisítették. Kérésére a másod­alispán megyei karhatalommal kiszállt, a mérnököt újból bevezette, a községet elmarasztalta a karhatalmi költségek megtérítésében, s mint­hogy a lakosok egyre pusztították az uradalmi erdőt, a szolgabírót utasí­totta, hogy emiatt ellenük a mezőrendőri törvény egész szigorával jár­jon el. A karhatalom segítségével a mérnök újból elvégezte munkáját, annak eredményét hitelesítették és az újonnan kijelölt telkeket bíróilag adták át mindenkinek. A községek azonban kijelentették, hogy a végre­hajtásba nem egyezhetnek bele, mert ők a perben nem voltak védelmezve, s ezért felségfolyamodványt nyújtottak be, amire még nem kaptak választ. Ő tagosított birtokát körülárkoltatta és műveltetni kezdte, a far­kasdifalviak azonban szeptember 6-án elkergették az árokásókat, neki pedig megírták, hogy visszaállítják a tagosítás előtti állapotokat. Kéré­sére a szolgabíró 11-én kijött a községbe, s átvette tőle az irtásbirtokosok­nak járó pénzösszeget, amit a lakosok nem akartak barátságos úton elfogadni a grófnak ítélt irtványföldekért beruházásaik és egyéb költségeik megtérítése fejében. A szolgabíró maga elé rendelte a község tagjait, hogy e pénzösszeget kifizesse nekik, megdorgálta őket erőszakosságaikért, de azok nem engedték őt szóhoz, hanem bántalmakkal illették, az összeget visszautasították, s arra kényszerít ették, hogy abból a karhatalmi költsé­get és egyes erdőpusztítók által fizetett pénzbüntetést nekik visszafizesse. Ez meg is történt, ,,mire a fellázadt község gúnyos kifejezésekkel, s engem is fenyegetve, takarmányos kertem és majorom körüli több puskalövések között eltávozott". A gróf ezek után biztonság kedvéért családjával együtt elhagyta ottani lakását és a megyei bizottmányhoz folyamodott, amely szeptember 23-án el is rendelte a katonai karhatalom alkalmazását a községek ellen. Erre azonban mind ez ideig nem került sor, ,,aminek reám nézve azon káros következése lett, hogy a község, tapasztalván, miszerint nincs törvényes hatalom, mely őt vakmerő kicsapongásaiban gátolná, mindazon szántóföldeiket, melyek tagosítás által az én tagbirtokomba estek, tettleg visszafoglalták, szántatták és el is vetették, s a legelőt és erdőt is — az elkülönzésrei tekintet nélkül — kényük szerint legeltetik, sőt a részemre elkülönített erdőben, kipótolhatatlan káromra, legújabban ismét puszté­tani kezdenek". Egyes községi tagok szerint Kawan nevű cs. k. adófelügyelő taná­csolta nekik, amidőn ott az adót beszedte, hogy előbbi birtokaikat foglal­ják vissza, mert azt tőlük senki el ne veheti. Minthogy a megyei bizott­mány a vagyonbiztonságot szükséges eszközök hiányában nem tudta fenntartani, ,,ennek feloszlásával pedig jelenleg itt még hatóság nincs, melynél oltalmat kereshetnék", a kancellárhoz fordul, hogy vagyonának és személyének biztonsága ,,a törvények védelme alatt biztosíttassék", káraiért pedig teljes elégtételt kapjon. Magyar nyelvű e. t. - Kanc. 1861. VIII. U. 13. 16626.

Next

/
Thumbnails
Contents