Sashegyi Oszkár: Munkások és parasztok mozgalmai Magyarországon 1849–1867 : Iratok (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 6. 1959)
csokat nem akarták teljesíteni. Négy férfit pedig, akit a csendőrség fogott el, megbotoztak, mert a kihallgatás alkalmával makacskodtak. A megyei biztos ezután úgy intézkedett, hogy a lovasság térjen vissza állomáshelyére, a gyalogság pedig kutassa át a vidéket, egészen a szabolcsi határig és fogja el a bujdosókat. Ha ez megtörtént, 70 fő visszatérhet Ungvárra, 50 fő pedig mindaddig Leányváron marad, amíg a telkek kihasítása be nem fejeződött. A megyetörvényszék egyik tagja időközben megérkezett a községbe, hogy bűnügyi vizsgálatot folytasson. Bizalmasan arról értesült, hogy elégedetlen bodrogközi nemesek bujtották fel a parasztokat azzal, hogy a jelenlegi kormány napjai meg vannak számlálva, s hogy majd azután nekik — e nemeseknek — lesz a tagosításra befolyásuk, s akkor a parasztok sokkal jobban fognak-járni. Egyébként az utóbbi időben terjesztett forradalmi kiáltványok is megtették a maguk hatását, különösen a megye magyarlakta községeiben. A hatóság erélyes fellépése azonban rémületbe ejtette a Bodrogköz népét. (1690. pr. sz.) Német nyelvű e. t. - Öht. eln. 1860. IV. A. 3865. 133 Kelet nélkül. Pechmann Ede ezredes, kataszteri előadó jelentése a bécsi földkataszteri főigazgatóságnak a magyar- és horvátországi földmérési munkák felülvizsgálata kapcsán tapasztalt visszaélésekről. 21 A nagyobb birtokosok a jegyzők útján lázítják a népet a földmérés ellen, s annak következtében a munka csak igen lassan és nehezen halad, ami az államnak tekintélyes többletkiadást okoz. A jegyzők elhitették a néppel, hogy a kataszteri földméréssel az államnak az a célja, hogy több adót szedhessen. Valójában azért izgatnak a földmérés ellen, mert attól félnek, hogy ezúton napvilágra kerül a sok visszaélés, amit a tagosítások kapcsán elkövettek. A földmérők, ha valamely községbe érkeznek, rendszerint maguknak kell szállásról gondoskodniok, mert sem azt, sem a méréshez szükséges anyagokat a község — előzetes felszólítás ellenére — nem készítette elő. A megrendelt munkaerőket csak nagyon későn, vagy egyáltalában nem állítják ki és férfiak helyett sokszor nők és gyermekek jönnek. A birtokbemondók legtöbbször alkalmatlanok ; a tulajdonosok 21 Pechmannt elöljáró hatósága kiküldötte Magyarországba és Horvátországba, hogy az ott folyó földmérési munkálatokat felülvizsgálja. A vizsgálat eredményéről szóló beszámoló kivonatát a kateszteri főigazgatóság megküldte Goluchowsky belügyminiszternek, az pedig 1860 október 6-án a magyarországi helytartóság elnökségének, hogy intézkedjék, hogy a politikai hatóságok és a községek a földmérési munkálatokhoz a megfelelő segítséget megadják.