Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

ÉSZAKNYUGATI ORSZÁGRÉSZ

474. 1672 szeptember 5, Szobotist 1 Berencs vára közbirtokosai vádat emelnek jobbágyaik, a keresetben felsorolt szenicei lakosok ellen, mert szembeszálltak uraik rendelkezéseivel, fegyvert fogtak tisztviselőikre, megtámadták és megölték a király katonáit, forradalmat szítottak, s harcra hívták a szomszéd falukat is, annak ellenére, hogy korábban, amikor már ily cselekményekért fej- és jószágvesztésre ítélték őket — hogy magukat megmentsék — földesuraik iránt fel­tétlen engedelmességet fogadtak. Az úriszék a vádlottakat, minthogy már harmadízben kélnek fel uraik ellen, tagadásukat figyelembe nem véve, kiváltságaik elvesztésére s újból fej- és jószágvesztésre ítéli. A bíróság ezután Turoluka falu lakosainak az előbbi perrel kapcsolatos ügyét veszi tárgyalás alá. A turolukaiak, prédikátoruk izgatására, a bukóciakat segítségül híva, Bársony György váradi püspököt, a dunáninneni részeken a protestantizmus üldözésére kirendelt királyi biztost, amikor templomuk elvételére a faluba kiszállott, megtámadták megsebesítették, s vele együtt volt testvérét, Bársony János ítélőmestert megölték. Az úri­szék ezért a falusi bírákat halálra ítéli, de előbb kínvallatásnak vetteti alá, hogy bűntársai­kat felfedjék. A többi előállott vádlottat, akik tagadnak, huszadmagukkal leteendő tisztító esküre kötelezik, melyet ha le nem tesznek, őket is — a gyanú súlyossága szerint — részben halálra, részben vérdíj fizetésére ítélik. A meg nem jelenteket proscribálják. Levata causa praefatorum, fisci regii ac reliquorum dominorum et com­possessorum arcis Berencz uti magistratus et dominorum eorundem terrestriurn contra et adversus incolas et inhabitatores oppidi Szenycze ad praetactam arcem Berencz pertinentis, rationibus et ex causis inferius uberius declarandis veluti inctos. Deliberatum est. Ob imminentem vesperam uiterior discussio praesentis causae prorogatur in crastinum. 1 A jegyzőkönyv elején a bíróság tagjainak szokásos felsorolása hiányzik. Az íté­letet az alábbiak írták alá : Ghillany György (a magyar udvari kamara tanácsosa), Tersztianszky György, Benjowsky Mihály, Schlosberg János Henrik; Matthiassy Ferenc; Orbán Pál meghatalmazottja, Szomogj István: Viczay Jánosné, Héderváry Kata meg­hatalmazottja, Czepcziny László: Nyáry Imre özvegyének meghatalmazottja, Bosniay Mátyás Szakolca város szenátora és Klimaczek Márton: a többi közbirtokos családok meghatalmazottja. — A jegyzőkönyv ezt az egy pert tartalmazza.

Next

/
Thumbnails
Contents