Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

Bevezetés

zett fellebbezések letárgyalására az úriszéket a földesúr vagy udvarbírája hívja meg. A felek megidézése a falusi bírák vagy urasági szolgák útján — ad quindenam, 15-öd napra — pecsét alatt kelt idézőlevéllel vagy szóbeli izenettel történik. Utóbbi esetben az izenet átadója, nagyobb nyomaték végett, fel szokta mutatni az úr vagy a tiszttartó pecsétjét. (A pecsét alatt küldött parancs vagy tilalom megszegőjének, pl. a tárgyalásról távolmaradó félnek az elmarasztaláson s „makacssága" egyéb következményein kívül rendszerint a „pecsét megvetése" címén kijáró bírságot is viselnie kell.) A bűnperben mindig előre letartóztatott vádlottakat a porkoláb állítja az úriszék elé. A tárgyalás többnyire röviden, sommásan zajlik le, különösen akkor, ha az uraság fiscusa által képviselt ügyről van szó. A dominus magistratus, illetőleg képviselője ugyanis a keresetet semmiféle ügyben, sem bűnperben, sem úrbéri vagy más követelés esetén nem tartozik bizonyítani: a perbefogottra hárul, hogy a keresettel szemben magát tisztázza. Ez az általánossá vált gyakorlat (az úr csak kivételes esetekben bizonyít) az úriszéki eljárás legkiáltóbb visszaélése. Ha meggondoljuk, hogy az úr széke, az úr saját ügyében, ilyen feltételek mellett ítélkezik, akkor mérhetjük fel igazán az úriszéknek, mint a jobbágyelnyomás korlátlan eszközének jelentőségét.

107 A perfel vétel formaságai s a kereset előadása után ?, perbefogott válaszol, esetleg alaki kifogásokat emel, vagy a periratok másolatát kéri — ez az úriszéki eljárásban ritkán fordul elő — vagy érdemben felel. Ennek az egykorú jog ismét három lehetőségót ismeri: a kereset jogosságának elismerését, az ügy ekkor azonnal ítéletre kerül, a ,,qualificálás"-t, magyarul „csűrést-csavárást", amivel a perbefogott „magát actorrá teszi", a bizonyítás terhe tehát ilyenkor reá hárul, s a tagadást. A két utóbbi esetben az ügyet tanúbizonyítás — ha nem a földesúr áll szemben a perbefogottal, úgy a felperes (vádló) is bizonyítani köteles — vagy eskü dönti el. Az eskü leggyakoribb formája az, hogy a bíróság a perbefogottat az eset s a kölcsönös bizonyítékok súlyához képest egyedül vagy megfelelő számú eskütárssal (ez a szám általában 40-ig mehet) ún. „tisztító esküre" utasítja. Nem ritka az sem, hogy az esküt, szintén egyedül vagy társakkal, — mint ezt a fájdalomdíj vagy kártérítés megállapításával kapcsolatban már láttuk — a felperesnek ítélik oda. Az eskütevő kijelölésénél a bíróság a körülmények mérlegelésén kívül azt is figyelembe veszi, hogy a „hitet" a felek valamelyike önként ajánlotta fel, vagy ellenkezőleg, a felek azt egymásra próbálták áthárítani („rejiciálni"). A perdöntő eskü különleges formája a felperes (vádló) által a perbefogott fejére tett kézzel elmondott „iuramentum ad caput".

108 Az elmondottak az úriszéki tárgyalás általános keretét adják. Kivételesen azonban itt is előfordul, hogy — mint a nemesi fórumokon — a szemben álló felek között alaki kifogások, a tényállás vagy az esetre alkalmazható jogszabályok körül hosszabb vita alakul ki. Ilyenkor többszörös replikákra s a bíró107 L. a „pecsét megvetéséire a 40., 55., 156., 283-, 480., 481., 517., 544. sz., a földesúrnak és tisztjeinek a bizonyítás alóli mentességére a 118., 139., 149., 205., 275., 284., 303. sz., illetőleg a 138., 418. sz. pereket. Kivételesen a földesúr bizonyítása is előfordul, 1. a 253., 326., 427., 564. sz. pereket. 108 Az eskütársak a fél szavahihetőségét bizonyítják : ők arra esküsznek, „hogy ők elhitték azt, hogy" felük „mostan igazán esküdt meg", 1. pl. a 195. sz. pert. Az elmondottakra egyébként, a fenti sorrendben, 1. a következő pereket: 140., 156., 218., 219., 225., 236., 239. stb. sz. (qualificálás) ; 8., 11., 15., 21., 32., 122., 126., 134., 138. stb. sz. (tisztító eskü, mentő eskü) ; 25., 86., 103., 104., 330., 418., 518., 528. stb. sz. (felperes esküje) ; 86. stb. sz. (eskü áthárítása) ; 18., 92., 312., 394. stb. sz. (fejre tett eskü).