Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)
Bevezetés
A NEMESI ÍTÉLKEZÉSI JOGGAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK 11 kapcsolatos jelenségeknek részletes elemzése adhatja meg a választ. A XVI. század végére azonban, amikor kiadványunk anyaga kezdődik, a pallosjog már teljesen kialakult, végleges formáját öltötte fel, az egyházi és világi nagybirtokosok már mind gyakorolják a vérhatalmat, a fentiekre nézve tehát a közölt perjegyzőkönyvek nem nyújthatnak felvilágosítást. Egy másik igen lényeges, bár kellő nyugvópontra még szintén nem jutott kérdés a pallosjogot nem szerzett alsóbb nemesség bíráskodási jogával kapcsolatos. A feudális-kori jogszabályok és egyéb források Werbőczitől Pfahlerig sokszor elismétlik a tételt, hogy a jobbágy törvényes bírája a saját ura, a jobbágy elleni panasszal tehát —idegeneknek is—először az úrhoz kell fordulniuk, s csak akkor vihetik az ügyet más bíró elé, ha az úr az impensiot (a jobbágy feletti jogszolgáltatást) megtagadja, vagy elmulasztja. 20 E tétel értelmezése, illetőleg az ítélkezési jog terjedelme, gyakorlásának formái és személyi határai tekintetében a vélemények eltérőek. Nem vitás, hogy a fegyelmezés joga minden nemest megillette jobbágyaival szemben, s mint adatok mutatják, a jobbágyok kisebb ügyeiben, egymás közötti vitáiban való „patriarchális" (kötetlen formájú) nemesi ítélkezés is — amiből az egész földesúri jogszolgáltatás eredetileg kiindult — tovább élt a századok folyamán. Ez a fegyelmi és bíráskodási jog kétségtelenül beletartozik abba a jogkörbe, amiről Werbőczi s a többi forrás beszél. Vitás azonban, hogy utalásaik csak erre vagy továbbiakra is vonatkoznak-e, ami ahhoz a kérdéshez vezet át, hogy a kialakuló s idők során határozott formákat nyert földesúri ítélőszéket — úriszéket —• kik tartották vagy kik tarthatták? A néhány jobbággyal vagy zsellérrel rendelkező kisnemességgel kapcsolatban a probléma nem merül fel, tudjuk, hogy az ő úrbéreseik felett a vármegye szervei — a fórum pedaneum (szolgabírói szék) vagy a megyei törvényszék — ítélkeztek. De vajon a középbirtokos nemesség tartott-e olyan úriszékeket, ahol — a büntető hatáskör pallosjoghoz lévén kötve — csak polgári ügyekben bíráskodtak; a teljes jogú, vérhatalmú úriszékeken kívül tehát voltak-e egyéb, kisebb jogkörű földesúri bíróságok is, s ha igen, ezek milyen korszakokban működtek? Mint láttuk, a bűnügyekre ki nem terjedő földesúri ítélkezés már a XII. században meghonosodott, s a XIV. század óta egyre több nagybirtokos a pallosjogot is megszerezte. A vérhatalom kialakulása idején így kétféle bíráskodási jog tűnik fel egymás mellett, ami — legalább ebben a korszakban — kétféle hatáskörű úriszékek létezésére utal. A feudális-kori munkák egyes megjegyzései 21 a kettősség további fennmaradására engednek következtetést. A kérdés azonban egyelőre kidolgozatlan, további monografikus kutatást igényel, amihez már kiadványunk figyelemre méltó anyagot szolgáltat. Bár az ország egész területéről összegyűjtött s a XVI—XVII. századi Magyarország csaknem egész területére vonatkozó úriszéki peranyagban egyetlen olyan jegyzőkönyvet sem találtunk, mely nem pallosjogú úr birtokain folyt ítélkezésből származott volna, a fentiek szempontjából sokkal lényegesebbnek látszik, hogy a kétféle hatáskörű ítélkezési forma tovább élését korszakunkban is megállapítottuk. A földesúri bíráskodás ilyen — eddig ismeretlen -— differenciált 20 L. pl. Zsigmond 1405. évi II. decretumának 5. s III. decretumának 10. cikkelyéi, II. Ulászló 1498. évi (III.) decreturnának 60. s 1514. évi (VLT.) decretumának 10. cikkelyét stb. L. továbbá Hármaskönyv III. r. 25—26. c. ; Pfahler i. m. 269. 1. ; Frank i. m. (Principia juris civilis) II. k. 345. 1. stb. 21 L. pl. Pfahler i. m. 285—287. 1. ; Fessler i. m. X. 259—260. 1. stb.
