Varga Endre: Úriszék XVI–XVII. századi perszövegek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 5. Budapest, 1958)

Nomenklatúra

Erzsébet nap (festum s. Elisabeihae viduae) : november 19. Eskü, eskütárs (iuramentum, coniurator). Az úriszéki eljárásban a bizonyítás leggyakoribb módja a korábbi évszázadokból visszamaradt, rendesen társakkal leteendő perdöntő eskü. A bíróság a tanúvallomásokkal stb. valószerűsített (de teljesen nem bizonyított) tényállás alapján — az esküt gyakran önként felajánló vagy egymásra hárító peres felek vitáját is mérlegelve — legtöbbször odaítéli az esküt valamelyik félnek azzal, hogy ha az ügy körülményei szerint egyedül vagy a megszabott számú eskütárssal állítására megesküszik, a pert megnyeri. Az eskütársak itt tulajdonképpen nem a tényállást tanúsítják, hanem az eskütevő szavahihetőségéért állnak jót, a peres ügyről nem is kell tudomással bírniuk. Csak az a fontos tehát, hogy tisztes, lehetőleg „tisztség beli", becsületes személyek legyenek. Az eskütársak számát az ügy súlya és természete s az eskütársak rendi állása alapján szabta meg a bíróság. A jobbágy esküje csak 1 forintot ért, a nemesé rendesen 4 forintot : ilyen perértékig fogadták el bizonyítékul a hatóságok. Az esküre bocsátott jobbágynak tehát pl. anyagi követelés körül forgó perben, ha eskütársai is mind jobbágyok voltak, annyiadmagával kellett esküdnie, ahány forint volt a perérték (substratum). Ha csak kevesebb eskütársat tudott hozni, követelését vagy védekezését azok számának megfelelően fogadta el a bíróság. —• A megítélt eskü letételére rendesen két hét múlva (ad quindenam), néha 30-ad napra (ad bis quindenam) került sor, hogy a félnek legyen ideje az eskütársakat összegyűjteni. Ha az esküre utasított az esküt nem tette le, a pert az ellenfél nyerte meg. (L. még tisztító eskü, fejéhez felel, tanúeskü.) Eskütt, eskütt polgár, eskütt bíró, polgár stb. Pereinkben általában a falu vagy mezőváros esküdtjét, a helyi elöljáróság (egyes oppidumokban már tanács) tagját jelenti. A népesség száma szerint választott 4—12 esküdt segíti a bírót (1. ott) a község ügyeinek intézésében, ők a bírótársak ítélkezése alkalmával is, az „esküdt bíró" szóalak innen ered. (A vármegyei esküdtet szövegeink rendszerint jurassor, juratus assessor szavakkal jelölik.) Esmeret, 1. ismeret. Evincal (evincere, evictio) : szavatol. Evictor : szavatos, perjogi értelemben az, akire bizonyos jogügyletből kifolyólag az a kötelezettség hárul, hogy a másik felet perbe vonatása esetén perében megvédje, vagy pervesztés esetén kárpótolja. A feudális jogviszonyok között pl. az ingatlanok eladása vagy cseréje mindig az átadó fél ilyen szavatossága mellett történt. Az evictio kötelezettsége az evictor utódaira is átszállott. Büntetőperben az evictor a magyar cvados szóhoz (illetőleg annak egyik jelentéséhez, 1. czuados) hasonló értelmű : az a személy, aki a vád terhét magára veszi, a keresettel szemben helytáll. Evoeal (evocare, evocatio) : perbehív, tárgyalásra megidéz. Exaltatio s. Crucis, 1. kereszt felemelése (felmagasztalása) napja. Examen apum : méhcsalád. Exasperatio (exasperal, exasperare) : a halálbüntetés kínzással súlyosbítása. Az exasperatio módja (pl. az elítéltnek a kivégzés előtt tüzes vasakkal „megsütögetése", tüzes fogókkal „fogdozása", hátából szíjak hasítása, kezének levágása stb.) rendszerint meg van határozva az ítéletben. Előfordul azonban, amint erre pereink is több példát szolgáltatnak, hogy a bírák csak általánosságban mondják ki: a delinquens „minél szörnyűbb kínokkal megkínoztassék" ; a kivitelezés módja ilyenkor a hóhérra van bízva. Minthogy az elítéltet a kivégzés előtt gyakran kínvallatás alá fogják, az exasperatio szót olykor a tortúra szóval (1. ott) cserélik fel, az exasperálás viszont könnyebb halálnem-