Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár II. (1400–1410) : Első rész (1400–1406) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 3. Budapest, 1956)
réseké legyen, a másik kettő meg a többi oklevéllel együtt addig, amíg János haza tér, az asszonyoknál maradjon, ha azonban halottnak bizonyulna, a felpereseket illesse. A fizetésekre vonatkozólag úgy rendelkezett, hogy a felperesek a 200 kis frtot, mint zálogösszeget készpénzben, a 33 márkát partim in prompta pecunia, partim vero in estimatione condigna Keresztelő Szt. János napjának nyolcadán (júl, 1.) s az 50 márkát a jövő pünkösd nyolcadán (1405 júl. 14.) szintén készpénzben vagy más értékben fizessék meg, amit a felek hozzáj árulásával úgy módosított, hogy a fizetés korábban és bármely hiteles hely előtt eszközölhető. Pünkösd nyolcadán, miután Kowar-i a sági konvent 1405 máj. 27. oklevelével (3914. sz.) igazolta, hogy eleget tett kötelezettségének, a birtokot, mivel I. Károly azt Dobak comesnek, az örökös nélkül elhalt Miklós szépapjának in perpetuum adta, majd veluti donatitia et acquisita Miklós magtalan halála következtében in ius regium háramlott s így Zs. azt jogosan adományozhatta el, megítélte neki és elrendelte beiktatását. Mivel Szt. Jakab nyolcadán (aug. 1.) Kowar-i a sági konvent 1405 júl. 17. oklevelével igazolta, hogy Nenye-i Ermolaus mester országbírói jegyző beiktatta őt, cum prelatis et baronibus regnique nobilibus et proceribus nobiscum in iudicio sedentibus végérvényesen neki ítéli meg Terbegech birtokot. Hártyán, függó'pecséttel. Dl. 37.275. 4132 Szept. 1. Torda. Lack Jakab erdélyi vajda Buzd falu tizedének felét az erdélyi káptalannak, negyedét pedig a gyulafehérvári főesperesnek ítéli oda a plébánossal szemben, aki Zs.-nak a bullák ügyében kiadott szigorú rendelete ellenére a római curia-ban a maga számára kedvező ítéletet eszközölt ki. Batthyány III. 385. — Szeredai: Notifia 70., és Fejér X/4. 465., hiányosan. — Tört. Tár 1890.134., reg —Z.-W. III. 369. (Erdélyi káptalan lt.) 4133 Szept. 1. Ozorai Pipo temesi ispán távolmaradása miatt megbírságolja Béli Oszvaldot, akinek egyik jobbágya miatt Tót Iván elveszítette 50 kisírt értékű lovát, ruháit és fegyvereit. Ortvay : Temes 357. (Dl. 53.255. Kállay es. lt.) 4134 Szept. 1. (Viterbii, Kai. Sept, anno I.) VII. Ince pápa a halicsi érsekhez. Az esztergomi egyházmegyei Saasy-i plébániaegyház élére, amidőn András halálával megüresedett, rectorul nobilis vir Thodor dux Podolensis mint kegyúr a törvényes idő alatt Antal sebenicoi püspöknek, János esztergomi érsek in spiritualibus vicarius generalis-ának a nemes szülőktől származó Nemadow-i András gnezai egyházmegyei papot mutatta be. Ez, bár a vicarius rectorrá be is helyezte, most kételkedik, hogy a presentatio et institutio nem érvénytelen-e. Auctoritate nostra adja neki, ha személyét alkalmasnak találja, az egyházat, amelynek jövedelme egyébként az évi 30 szinezüst márkát nem haladja meg. Más kézzel : A. XXII. Aldimarius. Vatikáni lt. Regesta Datariae Innoc. VII. Anno I. libro VIII. fol. 73. (Fraknói) — Rep. Germ. II. 1188., említés. 4135 Szept. 2. Visegrád. Zs. a leleszi konventhez. Idézze meg Enyerei Györgyöt (zalamegyei) birtokok miatt folyó perében. Iványi : Gyömrő 92., reg. 4136 Szept. 3. Uo. Garai Miklós nádor a garamszentbenedeki konventhez. Iktassa be a sági konventet a (hontmegyei) Nádasd birtok felébe. Fejér X/4. 461. (A 4160. sz. okl.-ből.) Az eredetiben : Maroth, Lywtas, Darás, Zalathnya. 4137 Szept. 3. (in Vissegrad, XXXIV. die oct. Iacobi) Gara-i Miklós nádor ítéletlevele. Bubek Detre nádor előtt 1402 nagyboldogasszony-nap nyolcadán (aug. 22.), amidőn unacum regni nobilibus ítélkezett, a Saagh-i konvent bemutatta a következő két oklevelet: 1.) 1377 ápr. 8. A garamszentbenedeki konvent előtt a sági konvent évi hat frtért bérbe adja Dalmad-i Gergelynek Dalmad birtokot. 2.) 1402 aug. 22. előtt. Bebek Detre nádor (1848. sz.). Bubek Dalmad-i Mihályt megidéztette s az idézést, mivel eredménytelen volt, a nádorság elnyerése után