Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai - Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 10. (Budapest, 2015)

Ismertető leltár - Hofarchive, Privat- und Familienfonde

2.) Oberstkämmereramt, Allgemeine Akten (Serie B) 1746-1920 Az 1746-1777 közötti anyagot tartalmazó első öt dobozban az akták folyamatos arab, illetve a második doboztól római számot kaptak. Az 1777-1789 közötti évekből származó aktákat utólag évente újrakezdődő folyószámmal látták el (Kt. 6-9.). Ez a gyakorlat folytatódott az 1790-1833 közötti időszakban is, azaz az ügyiratokat éven­te újrakezdődő folyószámozással iktatták és irattározták (Kt. 11-289.). 1834-től azonban az Oberstkämmereramt is áttért az iratok tételrendben történő őrzésére (Rubriksystem) és ezt a rendszert alkalmazta egészen 1918-ig. Később csak annyi változás következett be, hogy az 1850-1851. évi udvartartási reform után, amely je­lentősen befolyásolta az OKäA jogkörét, számos rubrika megszűnt. Az alább közölt tételrendnél a zárójelbe tett mínuszjel (-) az 1850 utáni feleslegessé vált, kiürült rubrikákra, illetve esetleges módosulásra utal. A teljes rubrikarend megtalálható Gesamtinventar megfelelő kötetében (II. 356-357.): r. 1. Arzt (-) r. 2. Audienzen (Audienzen und verstorbene geheime Räte) r. 3. Adel r. 5. Apotheke und Arzneien (-) r. 10. Anstellungsgesuche (-) r. 16. Physikalisches Kabinett (-) r. 17. Burg (-) r. 21. Pension, Provision, Gnadengabe (-) r. 23. Kämmerer r. 24. Ceremóniába r. 26. Kaiser und Kaiserin r. 29. (1851: Kunst- und literarische Einsendungen)811 r. 33. Titelverleihungen r. 34. Damen, Aja (-) - rub. 34. (1850 után) Tafellisten r. 35. Diplome (-) r. 36. Taxwesen (-) r. 39. Edelknaben r. 41. Fußwaschung r. 42. Gäste, hohe Fremde r. 44. Gemäldegalerie (44/1. Porträts der a.h. Flerrschaften, 44/11. Kupferstecher-Sub­ventionen) r. 48. Inventuren (-) r. 50. Instruktionen (-) r. 54. Münz- und Antikenkabinett (1868 után lényegében Kunshistorisches Museum anyaga, további alosztás: 54/1. Münzen- und Medaillensammlungen, benne Fundmünze, la. Antikensammlungen, 2. Waffen- und kunstindustrielle Ge­genstände, 3. Gemäldegalerie 7. Bibliothek, 8. Photographisches Atelier) 811 Az uralkodónak megküldött könyvekről és képzőművészeti alkotásokról 1840-1918 között külön in­dexeket vezettek, amelyek ma a Serie E Bd. 46-57. alatt találhatók, a beküldő neve mellett szereplő év­szám és aktaszám segítségével a megfelelő évnél a 29. rubrika alatt megtalálható a szóban forgó darab. 457

Next

/
Thumbnails
Contents