Fazekas István: A Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar vonatkozású iratai - Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 10. (Budapest, 2015)

Ismertető leltár - Diplomatie und Aussenpolitik 1848-1918

fréd, a magyar miniszterelnökség sajtóreferense, vagy Konstantin von Dumba gróf a párizsi követségről. A levelezést 1898-tól kezdődően évrendbe rendezték, az egyes éveken belül a levélírók betűrendjében áll. A levelek forrásértéke különböző, eseten­ként értékes kiegészítését képezheti a diplomáciai jelentéseknek. Külön figyelmet ér­demelhet a magyar vonatkozású anyag, ugyanis a levelek, telegramok, jelentések kö­zött viszonylag sok magyar vonatkozású található. Ezek a magyar belpolitikáról sokszor részletes információkat közvetítenek. Az itt található levelezés legalábbis részben magyarázatot adhat arra, hogy hogyan és honnan szerezte be magyar ügyek- beli tájékozottságát a külügyminisztérium. A magyar ügyekben levelezők között olyan személyek szerepelnek, mint Gyurkovics György, Radó (Rothfeld) Sámuel, Seress Gyula, Seress László. 4. ) Personalakten 1864-1918, Kt. 252-277. - A személyi akták három részre válnak szét : a.) Personalakten Verstorbener A-Z (Kt. 252-258.); b.) Personalakten Lebender A-Z (Kt. 259-275.); c.) Neutrale Journalisten 1915-1917. - A személyi akták között egyaránt találhatók újságírókra, illetve a Literarisches Büro alkalmazottaira vonatkozó ügyiratok (ez utóbbiaknak általában az Administrative Registratur F 4 alatt is van sze­mélyi aktájuk!). Az aktákat az évente iktatott iratokból emelték ki. A magyarok közül aktával szerepel itt pl. Dóczy Lajos, Gans-Ludassy Móric, Gyurkovics György (Kt. 253.), Kánya Kálmán (Kt. 265.), Óváry Lipót (Kt. 268.), Radó (Rothfeld) Sámuel (Kt. 271.), Strauss Adolf (Kt. 271.). 5. ) Telegramme 1913-1917, Kt. 278-286. - A különböző külképviseletekről beérke­zett táviratok másod-, harmadpéldányai. A telegramokból ugyanis annyi példányt készí­tettek ahány referatúra vagy osztály volt illetékes az ügyben. Itt az V. osztály távirati példányai találhatók. 6. ) Vegyes iratok 1914-1918, Kt. 287-327. - A Literarisches Büro végén található vegyes iratok legnagyobb egységét az ún. „Diverses” alkotja (Kt. 287-308.), amely a sajtóiroda I. világháború alatti működése során keletkezett, nem iktatott iratanyagot fog­lalja magába, de ide került a Luganoból beküldött napi jelentések egyik példánya is (Kt. 316-319.), megtalálható továbbá a breszt-litovszki tárgyalásokról küldött telegramok (Kt. 323.), valamint a tárgyalási jegyzőkönyvek egyik példánya (Kt. 325.). Az egyik dobozban Czemin gróf külügyminiszter beszédei (Kt. 326.), egy másikban visszalépé­sére vonatkozó iratok találhatók (Kt. 327.). A Literarisches Büro anyagához segédletként raktári jegyzék áll rendelkezésre, amely a nem éves iktatású iratanyag esetében a tartalomról is nyújt némi tájékoztatást. A Mo­narchia sajtópolitikájáról viszonylag gazdag szakirodalom olvasható, igaz a magyar vo­natkozások egyelőre alig kerültek érintésre. Az irodának számos magyar munkatársa és vezetője volt, kezdve mindjárt a hivatalt évtizedeken át vezető Johann Falke von Liliensteinen (1868-1896), folytatva Andrássy egykori bizalmasán, Dóczy Lajoson át (1895-1904) a két világháború közötti időszak magyar külügyminiszeréig, Kánya Kálmánig (1910-1913). A hivatal beosztott magyar alkalmazottai közül említésre érdemes még Gans-Ludassy Móric (alkalmazva 1878— 1881), Asbóth János (alkalmazva 1881-1887), illetve Praznovszky Iván, a későbbi ma­gyar diplomata neve (1908-1917). Levéltári segédlete: AB VI/2/1 (raktári jegyzék) 249

Next

/
Thumbnails
Contents