Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

mott osztályok terhét sokszorozó korrumpáltsága

3 szolgálta. A cél pedig a visszaélések felderítése, a rendes pénzkezelés és szabályos számvitel kialakítása, a tékozló gazdálkodás kiküszöbölése. A kérdést alaputasítása értelmében tulajdonképpen a kormányzatnak 1724-ben felállított új országos végrehajtó szerve, a Helytartótanács lett volna hivatva felgöngyölíteni.

4 A Helytartótanács még 1724-ben ki is adta a megfelelő rendelkezéseket,

5 de még 6 év múltán, 1729-ben sem volt abban a helyzetben, hogy a kívánt eredményről számolhatott volna be,

6 annak ellenére, hogy a kérdést maga az uralkodó is állandó szorgalmazó érdeklődéssel kísérte. Nemcsak a számadások beküldése ment vontatottan és rendszertelenül, hanem maga a Helytartótanács sem győzte a beküldött számadások ütemes felülvizsgálását. így történt, hogy az 1730. január 12-én kelt királyi rendelet, a Helytartótanácsot tehermentesítendő, a törvényhatóságok (megyék, városok) által behajtott „közterhekről", vagyis a hadiadóról, és a megyék és városok saját, házi szükségleteire felhasznált jövedelmeiről már ekkor külön-külön vezetett számadások felülvizsgálását a szabad királyi városoknál megosztotta a Helytartótanács és a Kamara között; olyképpen, hogy a hadiadó-számadásokat továbbra is meghagyta a Helytartótanácsnál, ellenben a városok saját háztartásáról vezetett ún. „házi" számadások ellenőrzését a Magyar Udvari Kamara, illetőleg a Szepesi Kamarai Adminisztráció hatáskörébe utalta. Minthogy pedig időközben a városok nagymérvű eladósodását kellett megállapítania, az uralkodó egyidejűleg további kölcsönök felvételét kiegészítőlég, még a fennálló kölcsönterhek részletes kimutatását is elrendelte, a jövőre nézve előzetes királyi hozzájáruláshoz kötve újabb kölcsönök felvételét.

7 Azonban a Kamaránál is még kerek három esztendőbe telt, míg a számadások ügye a helyes kerékvágásba zökkent. Többirányú kiegészítő rendelkezésre és módosításra volt szükség, hogy adva legyenek a kielégítő munkának az előfeltételei. A beküldött számadásokról kitűnt, hogy azok összeállításában nincs meg a kellő egyöntetűség, de a pontosság sem; gyakorta hiányzik belőlük egyes jövedelmek elszámolása. A Kamara tehát egy részletes kérdőívet (,,idea"-t, ,,norma"-t) dolgozott ki, amely 44 pontban csoportosította a különböző bevételi forrásokat.

8 1773. január 1-től kezdve már e normatív szkéma szerint kellett összeállítani a házi számadásaikat.

9 Ezzel szemben az eredeti elgondolástól eltérően megelégedtek azzal, hogy a számadást az eredetileg megszabott 1711 helyett csak 1724-től kezdve terjesszék fel. A városok panaszkodtak a rengeteg másolómunka miatt, de a Kamara is a régebbi évek számadásait vagy az újabbakat csak fektethette volna, a kettőt együtt nem győzte idővel.

10 Viszont a számadások vizsgálata csak eszköz volt, a cél a visszaélések, a tékozló pazarlás kiküszöbölése a városok gazdálkodásából. Ennek mielőbbi megvalósítása érdekében lemondtak hát az 1724 előtti számadások ellenőrzéséről. Ugyancsak a mielőbbi konkrét intézkedés érdekében a Kamara és a Szepesi Adminisztráció azt az utasítást kapta, hogy a számadások felterjesztésével ne várjon addig, míg valamennyi várost felülvizsgálják, hanem azokat egyenként terjessze fel, mihelyt egy-egy várossal végeztek.

11 Végül, hogy az uralkodó addig is kellő áttekintést nyerhessen a városok pénzügyi helyzetéről, városonként még egy átnézeti kimutatás (summarius extractus) összeállítását is megkívánta, amelyben az „idea" kérdőpontjai szerint részletezendők voltak az egyes bevételek, valamint az azok kezelésével kapcsolatos kiadások. 12