Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

1655—1658., 1671. és az 1682—1683. évi jegyzőkönyvek nincsenek mutatóval ellátva. Itt a számbajövő időkörön belül a bejegyzések sorjában nézendők végig. A többi kötet mutatói részben (1721—1772) egykorúak, részben (1639—1653, 1678—1680, 1688-1690, 1696-1701, 1707-1720) újabb — XIX. századi - keletűek. A mutatók általában évenként vannak szerkesztve, kivéve a XVII. századi jegyzőkönyvek egy részét, ahol ismételten több esztendő jegyzőkönyvei vannak egy kötetben s kötetenként együttes mutatójuk van. Ugyanez az eset áll fenn az 1767—1772. évi jegyzőkönyveknél is, amelyekhez — amellett hogy az 1771. évi jegyzőkönyveknek külön egybekötött mutatója is van — együttes mutató készült. Az 1711. évi mutató nincs a jegyzőkönyvvel egybekötve. A mutatók általában használhatók és kielégítőek, bár nem minden vonatkozást vetítenek ki. Az utólagosan készült mutatókat rendszerint pontos betűrendben vezették, míg az egykorúaknái a betűrend csak a címszó első betűjére szorítkozik. Az utólag készült mutatókönyvek között, kivált az 1720—1730-as években, vannak igen felületesek is, amelyekre egyáltalában nem lehet támaszkodni. (Pl. 1733.) A jegyzőkönyvek forrásértéke ebben a korszakban olyképpen körvonalazható, hogy azok adatszolgáltatása számos vonatkozásban és sok esetben lényegbevágóan kiegészíti vagy pótolja azoknak a fő iratsorozatoknak az adatszolgáltatását, amelyek — így a „Benignae resolutiones", az „Expeditiones", és a „Litterae ad cameram" — a Kamara korabeli ügyvitelének az írásbeli lecsapódását jelentik. Kétségtelen ugyan, hogy az esetek túlnyomó részében a jegyzőkönyvi bejegyzések csak tartalmi kivonatot nyújtanak az iratok teljes szövegével szemben. A XVIII. században azonban már minden ügynél rendszeresen rögzítik az előadó személyét. Azonban nem csekély azoknak az eseteknek a száma, amikor az iratsorozatokban az egy meghatározott ügyre vonatkozó beadvány vagy kiadmány (esetleg mind a kettő) hiányzik. Gyakori ez a XVI. században; de számolni kell vele a későbbi ügyvitelben is. így főképpen az ún. bizottsági ügyintézés korszakában, ahol az egyes bizottságok elé utalt ügy darabok csaknem teljes egészükben áldozatul estek a későbbi esztelen selejtezésnek. De ugyanez az eset áll fenn azoknál az ügyeknél is, amelyeknek adatszerű elintézése, majd irattári tárolása is a számvevőségre tartozott. Tudjuk, hogy ennek az irattára is teljes egészében selejtezésre került. Mindezekben az esetekben a jegyzőkönyvi bejegyzés az, amely mégis valamelyes tájékoztatást nyújt mind az ügy mibenlétéről, mind annak érdemi elintézéséről. Végül van úgy, hogy a jegyzőkönyvi bejegyzés az ügyiratokon túlmenően világít rá egy-egy intézkedés mérlegelésének, létrejöttének egyébként homályban maradó körülményeire. Hivataltörténeti szempontból a jegyzőkönyvek a legfontosabb kútfőnek minősülnek. Altalánosságban is ajánlható azonban, hogy a kutatás — legalábbis azokban az években, amikor a jegyzőkönyvek, mutatók alapján hozzáférhetőek — a jegyzőkönyvekből induljon ki. Bejegyzéseikből megállapíthatók egy-egy ügy intézésének az egyes iratváltási fázisai. Az így nyert áttekintés és időbeli adatok birtokában viszont szűkebben körülhatárolt időszakra korlátozható az egyes iratsorozatokban a számbajövő iratoknak a felkutatása. Ez a tehermentesítés pedig nem jelentéktelen, kivált nem beadványok, a „Litterae ad cameram exaratae" sorozatánál, amelyekhez — a XVIII. századi részt tekintve — a puszta időrenden kívül semmiféle kutatási segédeszköz sem áll rendelkezésre. A jegyzőkönyvi bejegyzések tárgyi vonatkozásai a legsokoldalúbbak, egybevágnak a Kamara hatáskörébe tartozott ügyek tárgykörével, mert hiszen a Kamarának az