Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

maradt egységes uradalmi fondban a kutató behatóan tanulmányozza a kincstári birtokok működését, és egyben — speciális vonatkozásban — az udvar gazdaságpolitikáját. Az anyagnak általános történeti forrásértéke mellett rendkívüli helytörténeti jelentősége is van a korábban felsorolt helységekre vonatkozóan, különösen Miskolc, Tokaj és Tarcal esetében. Az iratok nyelve: magyar (1867 után egységesen és véglegesen), latin, német, szláv, görög, héber (csupán számadásokban és úriszéki anyagban). E 332. DIÓSGYŐRI ÉS DIÓSGYŐR-TOKAJI URADALMI IGAZGATÓSÁG 1756-1870 5 csomó a) Iratok b) Ügyviteli segédkönyvek 1. Iktatókönyv 2. Mutató 3. Elenchus Summarius 1756—1870 4 csomó 1851 1790—1793 XVIII. sz. 1 csomó A praefectus, főtiszt, igazgató, az uradalom vezető tisztviselője, rendszerint kamarai tanácsos.

30 Kevés, főleg XVIII. századvégi praefectusi utasítást ismerünk csak, noha minden kinevezett tisztviselő kapott instructio-t, ha mást nem, az elődjéét. Egy 1769-i, a tokaji főtisztnek adott utasításból igen színes kép bontakozik ki a vezető officiális tevékenységéről: személyesen ellenőrzi a régi összeírások alapján az uradalom állapotát, falvait, lakóit, a jövedelmeket; a heti — szombati — gazdasági tanácsüléseken elnököl és kiosztja a feladatokat; nyilvántartja a felügyeleti hatóságoktól érkező rendeleteket; eljár a megyei közgyűlésekre — az ügyész vagy a pénztárnok kíséretében — az adózó nép „érdekeinek védelmében"; a hozzáforduló panaszosoknak igazságot szolgáltat úriszéken kívül is; szorgalmazza a szőlőültetést, az erdők védelmét; felügyel az útjavításra, a földesúri jövedelmek beszedésére, az alárendelt tisztviselők munkájára; ellenőrzi és továbbítja a számadásokat; jelentéseket és beszámolókat készít a kamaráknak, a számvevőségnek, és eljár sok más konkrét ügyben is.

31 Az idők folyamán a főtiszt mindinkább eltávolodik a mindennapos konkrét ügyintézéstől, és egyre inkább csupán magas szinten foglalkozik azokkal. Ezzel a folyamattal párhuzamosan bővül a kisebb hivatalnokok ügyköre és felelőssége. Az 1750-es és az 1780-as évek között a praefectusok nagyobb és kisebb tárgyi csoportokban kezelték irataikat, mint pl. kamarai rendeletek vagy egy-egy tisztviselőre vonatkozó feljegyzések. Néhány megmaradt jelzet szerint fasciculus és numerus megjelölést alkalmaztak. Ezekből a korai évekből származó iratunk nagyon kevés maradt meg, ezért is helyeztük el ebben az állagban azt az elenchust, amely ugyan nemcsak praefectusi iratokról készült (talán az archívum dominale segédlete volt), de mégis fogalmat ad e kevéssé dokumentált korszakról. Az 1790—1793-ból származó mutató iktatószámos ügykezelésre utal, és valóban, a meglévő, zömmel 1830—1840-i iratok