Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

Az iratanyag két fő sorozatra tagolódik. Az egyik a korabeli tárgyi beosztáson alapul. Az iratok 12 fasciculusban — tárgyi csoportban — vannak, csoportonként évrendben. A tárgyi csoportok a következők: tanácsülési jegyzőkönyvek, személyzeti-, pénztári-, számadási ügyek, sótermelés és szállítás, erdészet, telepítések, uradalmak, fűrészmalom ügyei, egészségi-, építési- és kegyúri tárgyak. A második sorozat tárgyi beosztás nélkül, egyszerű évrendben található. Az iratanyaghoz semmiféle segédlet nem maradt fenn. Jegyzet 1 Nagy István: A Magyar Kamara 1686—1848. Bp. 1971. 267—268., 296. E 324. FORST INSPECTION (Erdőfelügyelőség) (1786) 1808-1848 (1856) 18 kötet, 7 csomó a) Évrendezett iratok 1786—1856 b) Tárgyilag rendezett iratok 7 csomó c) Iktatókönyvek 1820—1852 11 kötet d) Mutatókönyvek 1820—1853 7 kötet A teljes magyarországi erdőügy nem tartozott a fenti évkor minden évében a Magyar Kamara hatáskörébe. A hatáskör és szervezeti változások a magyarországi bányaügy legfőbb irányításának alakulásával függenek össze. II. József központosító rendelkezései a sóbányákkal, egyéb bányákkal együtt érintették az ezeket fával ellátó uradalmak erdőgazdálkodását. A nem bánya-, hanem egyéb kamarai és koronauradalmak erdőinek igazgatása viszont állandó magyar kamarai feladat volt; erre nem tartott igényt a bécsi kamarák egyike sem, és nem befolyásolta a szervezeti változásokat az erdőigazgatás terén. 1785 augusztusban csatolták a bányászatot a bécsi Münz- und Bergkammer-hoz a központosított ügyvitel, a termelés növelése céljából. A Józsefféle reformok reakciójaként 1794 hozott újra változást a bányák — s az erdőgazdálkodás — történetében. Az 1790-i országgyűlés XXII. tc.-e alapján az 1794. júl. 11-i királyi rendelet intézkedett a sóbányák visszaadásáról a Magyar Kamara részére. A rendelet lényegében nem tett eleget az országgyűlési kívánságnak, mert a helyzeten birodalmi érdekekből nem sokat változtatott. A sóbányászat — hasonlóan a Mária Terézia-korszakhoz — újra a Magyar Kamara fennhatósága alá került, míg a sokkal fontosabb ágazat, a nemesfémbányászat továbbra is a Bécsi Kamara irányítása alatt működött. A jogi, közigazgatási jellegű ügyeket a nemesfémbányák esetében is a Magyar Kamara és alárendelt vidéki szervei intézték.