Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

II. EGYÉB KINCSTÁRI SZERVEK LEVÉLTÁRAKBA NEM SOROLT KINCSTÁRI FONDOK

Werlein működése újabb lendületet adott az ügyeknek. Belchamps, aki a további munkálatok során mindinkább rátámaszkodott, még 1685 őszén visszaadta megbízatását, s a berendezkedés dolgait Werlein vitte tovább. Werlein, mint érsekújvári élelmezési biztos, 1685 szeptemberében utasítást kapott a kamarai gazdálkodás megszervezésére Érsekújváron és Esztergomban, s ennek kapcsán összeírást készített ezekről a területekről.

1 Még Buda visszafoglalása előtt ő vetette fel újból a neoacquistica budai központból való igazgatásának a gondolatát. Ennek lett a következménye az, hogy az uralkodó Werleint 8 nappal Buda visszafoglalása után, 1686. szeptember 10-én budai kamarai inspektornak nevezte ki azzal, hogy az Érsekújváron kapott instrukció szellemében járjon el. Az újonnan szerzett területek berendezésére vonatkozó, most már a budai inspektornak szóló utasítást a Bécsi Kamara 1686. november 5-én bocsátotta ki Werlein István számára. Werlein budai kamarai inspektorrá való kinevezésével, s az új utasítás kiadásával megalakult a bécsi kormányzat által már 1684-ben tervezett új hatóság, amely 1690-ig mint Budai Kamarai Inspekció, 1691-től kezdve pedig, mint Budai Kamarai Adminisztráció igazgatta a Bécsi Udvari Kamara utasításai alapján a töröktől visszafoglalt területek túlnyomó részét. A bécsi kormányzat a Budai Kamarai Inspekciót, illetve Adminisztrációt csak ideiglenes kormányszervnek szánta, addig, míg az újonnan visszafoglalt területek, illetve a török kiűzését követőleg egész Magyarország új berendezési irányelveit kidolgozzák. Az irányelvek kidolgozására 1687—88-ban Kollonich Lipót püspök, a magyar ügyek bécsi szakértője kapott megbízást, s ő ezeket a magyarság előtt népszerűtlen „Einrichtungswerk" formájában bocsátotta a kérdéssel foglalkozó udvari főbizottság elé. Az ,,Einrichtungswerk"-et azonban sem az udvari főbizottság, sem pedig a magyar főurak pozsonyi konferenciája nem fogadta el. Az előbbi az adómérséklést és a katonaság visszaéléseit hangoztató tételei, utóbbi pedig a magyar államiságot és önállóságot sértő tendenciája miatt. Bár az ,,Eimichtungswerk" egyes elgondolásai hatással voltak a bécsi kormányzatnak az új szerzeményeket illető politikájára, az egész munkálat mégsem eredményezte egy új igazgatási rendszer bevezetését. Az Esterházy Pál nádor irányításával a magyar főrendi bizottság által elkészített tervezet pontjai sem nyerték el az udvar tetszését. A visszafoglalt területek kormányzása így továbbra is a Budai Kamarai Adminisztráció hatáskörében maradt; ez mindjobban berendezkedett a számára kijelölt országrészben. Erre utal az, hogy 1690-ben maga a budai inspektor kérte a magasabb rangot jelentő adminisztrátori címet. A Bécsi Kamara 1693 áprilisában a berendezkedés egyes kérdéses pontjait illetőleg további utasításokat adott a budai adminisztrátornak.

2 Az új hatóság pozíciójának megerősödését mutatja az is, hogy 1694-ben, az alsó-ausztriai kamarai számvevőség javaslata ellenére, a Budai Adminisztráció hatáskörében hagyták nemcsak a kincstári gazdálkodás, hanem az igazgatás ügyeit is. A következő években még jobban kiépül a kamarai adminisztráció szervezete. Ilyen keretek között működött egészen 1709-ig. Működését nagyobb mértékben csak a Rákóczi-szabadságharc bénította meg. A kuruc hadjáratok következtében 1703-ban az országból csak a dunántúli rész volt a császáriak kezén. 1705-ben Bottyán a Dunántúlt is elfoglalta, mely 1708-ban került újból császári uralom alá. Ebben az időben az adminisztrátor tevékenysége sokszor inkább csak a császáriak által erősen védett Budára és annak környékére terjedhetett ki. Az egyes vidéki hivatalokkal és tisztviselőkkel való érintkezés számtalanszor megakadt.