Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

tanácsosból tevődött össze. A kiadványokat a pénztárigazgató tanácsos, a Kamara pénztárügyi előadója vizsgálta felül. A fogalmazási munkákat a bizottság titkára végezte, két segédhivatali tisztviselő segített neki munkájában, s gondozta a hitelbizottság irattárát. A hitelbizottság nem a Kamarának, hanem közvetlenül az uralkodónak volt alárendelve. A bizottság elnöki levelezés útján, mégpedig a Bécsi Kamara elnökségén keresztül érintkezett az uralkodóval, s jelentéseit, kimutatásait, a bizottsági jegyzőkönyveket a bécsi kamarai elnökséggel kapcsolatban levő, bécsi hiteligazgatóságon keresztül terjesztette az uralkodó elé. Utasításait a Magyar Kamara elnökének vagy alelnökének szóló királyi leiratok alakjában kapta, amelyek kibocsátását rendszerint a bécsi és a magyar kamarai elnök közötti levelezés előzte meg. A bizottság a hitelfőpénztárnak, a vidéki pénztáraknak vagy a Helytartótanácsnak, magánfeleknek, szintén kamarai elnöki illetve alelnöki iratokat küldött. A hitelfőpénztár feljegyzés (nota) alakjában tette megjelentéseit a hitelbizottságnak. A bizottság egyébként üléseken döntött az ügyekről, a bizottsági üléseken felvilágosítások megadása végett a pénztáros és főszámvevő is megjelent. Hatásköre eléggé korlátozott volt, csupán a pénzkezelésre terjedt ki, a kölcsönök engedélyezése, a hitelügy fontosabb kérdéseinek szabályozása a bécsi udvar kezében maradt. II. József idején, mivel a magyar kamarai ügyek felügyeletét 1782-ben a Bécsi Udvari Kamarától a Magyar Kancellária vette át, a hitelbizottsági ügyeknek az uralkodó elé való vitele is a Magyar Kancellária elnökségén keresztül történt. Majd 1785-ben, amikor a Magyar Kamara egyesült a Helytartótanáccsal, a hitelbizottság elnöki tisztét a Helytartótanács első alelnöke, a kincstartó vette át. A Magyar Kamara visszaállításával 1790 után a hitelbizottság elnöke ismét a magyar kamaraelnök, s felügyeleti hatósága pedig a Bécsi Kamara elnöksége lett. Az 1770-es években a hitelbizottságot először is a hitelpénztári szervezet kiépítésével és a pénzügyi, hitelügyi manipuláció kidolgozásával kapcsolatos ügyek foglalkoztatták. Majd a tőkefelvétel módjának a szabályozására került sor. A kincstár csak tízzel osztható betétet fogadott el, a legkisebb betét 100 Ft volt. A betétek ellenében a hitelbizottság kötelezvényeket állított ki, a betétek természetének megfelelően háromfajta kötelezvény illetve kötvény került kiadásra: kölcsönkötvény (magánfelek részére), óvadékkötvény (állami tisztviselők óvadékösszegei ellenében), alapítványkötvény (az alapítványi tőkék ellenében). A hitelfőpénztárban elhelyezett tőkék után a kamatláb kizárólag 4% volt, ezzel szemben a kamarai főpénztár adósságait átvevő hitelfőpénztár 4%-nál magasabb kamatot fizetett. A hitelbizottság és a hitelfőpénztár feladatául először azt tűzték ki, hogy csökkentse a kincstár kamatterhet, azaz mondja fel a 4%-nál nagyobb kamatlábú kölcsönöket. Törlesztenie kellett továbbá a Magyar Kamarának a bécsi államadóssági pénztárnál levő 4 1/2%-os kamatú tartozását is. Egyelőre az új (4%-os kamatú) betétekből a fenti művelethez szükséges pénzt nem lehetett előteremteni. Az 1774. évi rendelkezések szerint a hitelfőpénztár pénzszükségletét a magyar kamarai főpénztárnak, ha pedig annak nem volt elég tőkéje, a bécsi államadóssági főpénztárnak kellett fedeznie. A kamarai főpénztár általában nem tudta a hitelfőpénztárt megfelelő pénzmennyiséggel ellátni, úgyhogy a tőkefelmondásokhoz szükséges pénzösszeget a bécsi államadóssági pénztárnak kellett volna nyújtania. Az utóbbira azonban csak kismértékben került sor, mert a hitelfőpénztár a feloszlatott jezsuita rend vagyonának felhasználásával sikere-