Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

aki a szabadságharc bukása után a cs.kir. ideiglenes kamarai igazgatás főhatóságának adta át helyét. A rendszerváltozások után igazolásukig csak feltételesen erősítette meg őket hivatalukban. A cs. kir. Magyar Országos Pénzügy igazgatóság (1851-től), majd budai tagozata (1855-től) a korábbi Magyar Kamara főhatósági funkcióit gyakorolta. A magyar pénzügyminiszter alatt (1867-től) a korábbi „Archívum camerale" a „Kincstári levéltár" nevet kapta; végül 1876-ban miniszteri rendelettel az Országos Levéltárba osztották be, ahol 1879-ig különálló osztályként intézte ügyeit, megtartva külön iktatókönyvét is. A levéltáron belül csak egy időszakban működtek elkülönített osztályok. A feloszlatott jezsuita-rend 1773-ban beszállított irattárának („archivariatus ex-Jesuiticus") 1788-ig külön kezelői voltak és külön ügyintézése; a Helytartótanács pedig ugyancsak külön kezeltette a rendek vagyona két örökösének (a fundus studiorurnnak és a fundus ecclesiasticusnak) a kamarai archívumba került irattári részlegét; ezekkel 1793-ig maga a Helytartótanács rendelkezett. A levéltár alapfeladatai egyébként szinte fennállásáig hasonlók maradtak a szervező-utasításban kijelöltekhez: tisztviselői a munkaidő jórészét a kincstár érdekeit érintő iratok begyűjtésére, rendezésére és a hozzájuk szükséges segédletek készítésére fordították. Az első években bekerült anyagot túlnyomórészt két nagy csoportba, a N.R. A.ba (Neo-Regestrata Acta — E 148.) és az U. et C-be (Urbaria et Conscriptiones — E 156.) osztották, majd minden további rendezés nélkül lajstromozták és mutatózták. Ez a munka a 60-as évek közepétől, az új igazgató alatt erősebb ütemben, de módszerét tekintve csak csekély változtatásokkal folyt tovább (az új sorozatokba való beosztásnál helyenként már ügyeltek a korábbi összefüggések megtartására is) és az újabb királyi rendeletek ezt a módszert jóváhagyták. Az 1770—80-as években a Kassai Kamarai Igazgatóság irattárának nagy részben, a feloszlatott rendházak egészükben való beszállításával s a két utolsó fontosabb sorozat (Acta ecclesiastica és Acta publica) felállításával, lényegében a levéltár végleges képe is kialakult. Ebben az időszakban az addigi irattípusokon kívül térképek, tervrajzok, ülésjegyzőkönyvek, az egyes pénzügyigazgatási szervek egymás közti levelezése, magánlevelek, korábban lefoglalt kuruc iratok, bányaigazgatási iratok, fogalmazványok, kassai „Acta Radicalia" és „Miscellanea", a jogügyigazgatóság irattárának részei, hagyatékok, kamarai elnökök levelei jelentették a gyarapodást. Az új gyűjteményeket pörökből, szerződésekből, komisszáriusi és ügyvédi jelentésekből, a Szepesi Kamarai Igazgatóság vegyes irataiból állították össze. — Kisebb sorozatok, gyűjtemények felállítása elszórtan a múlt század közepén, sőt még később is folyt. Az archívumnak adták át — már az 1770-es években — a kamarai irattár 10 évnél régibb iratait is. 1783-ban, a Kincstári Jogügyigazgatóságnak a bécsi udvar által is helybenhagyott véleményében jelenik meg először a levéltár feladatai között — túl a kincstár jogainak (a kincstár számára fölösleges iratok rendelkezésre bocsátása után) s az országlakók jogainak védelmén — „az ország történetének illusztrálása", közelebbről meg nem határozott módon, egyelőre nyilván csak a kisszámú történetkutató számára átengedett iratanyag útján. Az 1830-as évek királyi utasításai nem jelölnek ki lényegbevágó új feladatokat. A levéltári anyag gyarapodásáról és a rendezési, segédkönyvkészítési munkákról a hivatalnak az uralkodóhoz fölterjesztett jelentései tájékoztatnak, melyeket már Mária