Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

Az 1790. évi XXII. tc. végrehajtása igen nehezen, csak az országgyűlések többszöri sürgetésére történt meg. Még az 1807. évi országgyűlésen is a rendi sérelmek között szerepelt a bányászat ügye. Ennek kapcsán végül is az 1807. szeptember 9-i királyi rendelet hosszú fontolgatás után szabályozta az átadást. A rendelet az 1790. évi XXII. tc. felemás jellegű határozatát valósította meg. A négy magyarországi bányakerületet (Selmecbányái, szomolnoki, nagybányai, oravicai) csak „inpublico-politicis", tehát a bányaigazgatást érintő jogi és közigazgatási ügyekben rendelte a Magyar Kamara alá. Műszaki, bányagazdasági, számadási ügyekben a bányahivatalok továbbra is a Bécsi Bányászati Kamara (Hofkammer in Münz- und Bergwesen), illetve ezt a kamarát magába foglaló Altalános Udvari Kamara alá tartoztak. Ide folytak be a bányászati jövedelmek is.

41 II. József uralkodása idején a kamarai hatáskör egy különleges feladattal bővült, mégpedig az eltörölt szerzetesrendek vagyonából keletkezett egyetemi és tanulmányi alap, illetve a vallásalap gazdasági ügyeivel. Ez a hatáskör-bővítés a magyar rendeknek, amelyek eddig inkább a hatáskör-csökkentés ellen küzdöttek, nemigen tetszett. A magyar közjog szerint a közalapítványok országos jövedelmeknek (proventus regni) és nem királyi jövedelmeknek (proventus regis) számítottak. Alapítványi ügyekben a királyi és felségjövedelmeket kezelő Magyar Kamara jogilag nem volt illetékes. II. József azonban túltette magát a magyar rendi alkotmány eme megkötésein. Azzal az indokkal, hogy az oktatásügy irányítása az állam dolga, s így az oktatásügy anyagi támogatására szolgáló alapítványokat is az államkincstárnak kell kezelnie, az említett alapítványokat, mégpedig az egyetemi és a tanulmányi alapot 1781-ben, a vallásalapot pedig 1782-ben, a Magyar Kamara kezelésébe adta. (Az alapítványok tulajdonába uradalmak, egyéb ingatlanok, tőkék és értéktárgyak tartoztak.) A közalapítványokkal kapcsolatos eme intézkedések különösen a tanulmányi alap esetében élénk ellenkezést váltottak ki a megyéknél és a Helytartótanácsnál is. A megyék a tanulmányi alapnak, mint a „nemzet vagyonának" kamarai kezelését törvényellenesnek minősítették, és az alapnak a Helytartótanács kezelésébe való visszaadását követelték. A magyar rendek nyilván attól féltek, hogy az udvar a tanulmányi alap jövedelmeit is a birodalmi háztartás céljára foglalja le, mint a kamarai jövedelmeket. II. József a magyar kancellár tanácsára azt válaszolta a megyéknek, hogy a tanulmányi alapot kamarai kezelése esetén is csak rendeltetésének megfelelően tanulmányi célokra fogja fordítani, ugyanúgy, mint a helytartótanácsi kezelés esetén. Eme indokok alapján a tanulmányi és egyéb alapok kezelését továbbra is a Magyar Kamaránál hagyta. Ezt megtehette már azért is, mert a Magyar Kamarát 1786-ban egyesítette a Helytartótanáccsal, s így a hatásköri vitának nem lett volna értelme. II. József halála után a Magyar Kamara elvált a Helytartótanácstól és Magyarországon visszaállították a kamarai pénzügyigazgatás 1780. évi állapotát. A politikai egyezkedések folytán ismét szigorúan érvényesítették az udvar és a magyar rendek között azt a jellemző kompromisszumot, hogy a Magyar Kamara csak a királyi és felségjövedelmek kezelésére illetékes, az országos jövedelmek (adó, közalapítványok) kezelése pedig a politikai és országos (regnicolaris) ügyeket intéző királyi Helytartótanácsra tartozik. Ennek alapján 1790 után a Helytartótanács a közalapítványok kezelését átvette a Magyar Kamarától.

42 A birtokgazdálkodási teendők megszaporodása, a sóbány ászát különféle szakmai