Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

E 86. MONTANISTICA (Bányászati osztály) 1807-1848 22 csomó, 34 kötet 1 2 3 Iratok (Montanistica) Lajstromkönyvek mutatóval és számsorral (Montanistica) Mutatók számsorral (Index in montanisticis) 1808 1807 1813 1848 1812 1847 22 csomó 2 kötet 32 kötet A magyarországi kincstári bányák, közelebbről véve az alsó-magyarországi (Selmecbányái főkamaragrófság), a szomolnoki, a nagybányai és az oravicai bányakerület bányái nem a Magyar, hanem a Bécsi Udvari Kamara, illetve a Bécsi Udvari Kamara kebelén belül működő Pénzverési és Bányászati Kamara (Hofkammer in Münz- und Bergwesen) felügyelete és irányítása alá tartoztak. A Magyar Kamarának csupán a sóbányászatot engedték át, H. József intézkedései folytán azonban, 1785—1794-ig, ideiglenesen ez is a Bécsi Bányászati Kamara felügyelete alá került. A sóbányászaton kívül a Magyar Kamara hatásköre csak a kamarai uradalmak bányáira (többnyire vasbányák voltak az uradalmakban) terjedt ki (utóbbiakra lásd az uradalmi ügyosztályok, elsősorban az „Oeconomica" és a „Banatica", illetve a „Salinaria" iratanyagát). Az 1790—92. évi nemesi reformtörekvések II. József halála után e régi alkotmányos sérelem orvoslását is napirendre tűzték. A király az 1790: XII. országgyűlési cikkely értelmében Ígéretet is tett arra, hogy a kincstári bányaügyet mindjárt az országgyűlés után a Magyar Udvari Kamarának rendeli alá, s a bányatörvények reformját, valamint a bányabíróságok rendezését és szervezését a karok és rendek „közös tanácsával állapíttatja meg". A bányaügy gazdasági szabályozását azonban, mint királyi jogköréhez tartozó ügyet, továbbra is magának tartotta fenn (ez az utóbbi kitétel további alkotmányellenes intézkedések alapja lett). Az országgyűlési határozat végrehajtására egyelőre nem került sor. Az 1791. április 23-ki királyi döntés a magyar és erdélyi kincstári bányaügyet ismét a Bécsi Kamara, (illetve a Bécsi Bányászati Kamara) alá rendelte, s így a bányaüggyel kapcsolatos rendi elképzelések meghiúsultak. A bécsi udvar a következő években arra törekedett, hogy az 1790. évi XXIL törvénycikket az 1791. április 23-i királyi döntéssel valamiképp összhangba hozza. Ennek kapcsán került sor 1794-ben a sóbányászat visszaadására, majd 1807-ben a bányaügy kompromisszumos jellegű rendezésére. Az 1807. szeptember 9-i udvari leirat a bányaügyet bizonyos vonatkozásban a Magyar Kamara alá helyezte. A rendelkezés értelmében a négy magyarországi kincstári bányaigazgatóság (felügyelőség) tanácsülési jegyzőkönyveit ezentúl a Magyar Kamara ellenőrzi, s a jegyzőkönyvek az ellenőrzés után a Kamara megjegyzéseivel kerülnek az uralkodó elé. A Magyar Kamara átveszi a bányakerületek összes közigazgatási ügyeit (a bányaigazgatóságok „in publicopoliticis" a Magyar Kamarával leveleznek), továbbá az összes alkalmazási és személyzeti ügyeket. Mindezekben a kérdésekben az uralkodó a Magyar Kamara javaslata alapján és a Magyar Kamara útján dönt. Bányagazdasági, számadási, szakmai