Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

Egyházi jogi és gazdasági ügyek. Amint ezt már az előzőekben kifejtettük, bizonyos katolikus, illetve görög katolikus egyházi méltóságokra történt kinevezés, továbbá az egyházi méltósággal kapcsolatos javadalom adományozásának a joga a királyt mint legfőbb kegyurat illette meg. A király ezt a jogát a Helytartótanácson és a Kamarán keresztül gyakorolta, a Kamarát az egyházi méltóságok adományozásával kapcsolatos gazdasági ügyek foglalkoztatták. A királyi adományozás alá eső egyházi méltóság javadalma üresedés esetén (a méltóságot betöltő egyházi személy halála után) a magyar joggyakorlat szerint a kincstárra szállott vissza, s a megüresedett (vacans) egyházi méltóság birtokainak jövedelmeit, az ún. intercalaris jövedelmeket a kincstár használta fel, a birtokokat a kincstár kezelte. II. József ilyen téren is szakított a magyar joggyakorlattal, és 1783-ban a királyi adományozás alá eső, 1786-ban pedig a király adományozási jogkörébe nem tartozó egyházi javadalmak intercalaris jövedelmeit is a vallásalapnak adományozta. II. József halála után 1790-ben a királyi adományozás alá nem eső egyházi javadalmak intercalaris jövedelmeit visszaadták régi haszonélvezőinek (magán kegyuraknak), 1792-ben pedig az uralkodó a királyi adományozás alá eső egyházi javadalmak intercalaris jövedelmeire, nem utolsó sorban a nehéz pénzügyi viszonyok miatt, igényét újból bejelentette. Ettől kezdve kerültek a vacans egyházi méltóságok birtokai az ügyosztály kezelésébe. Az ilyen birtokokat a Kamara megbízottai üresedés esetén leltár szerint átvették, s az ügyosztály az egyházi méltóság újból való betöltéséig ellátta a birtokigazgatással kapcsolatos összes teendőket (1. erre vonatkozólag az „Oeconomica" ügyosztály ismertetésénél a kincstári uradalmi gazdálkodással kapcsolatban elmondottakat). Az egyházi méltóság betöltésekor a király nevében az egyházi személyt a Kamara iktatta be a javadalmakba, s leltár szerint a birtokot is átadta. Egy 1792. évi kimutatás szerint (Fiscalia et juridica. 1792. év, 324. kútfő, 2. tétel) a következő egyházi méltóságok estek királyi adományozás alá: esztergomi és kalocsai érsekség, egri, diakovári, besztercebányai, veszprémi, szombathelyi, csanádi, rozsnyói, pécsi, váci, zágrábi, győri, nyitrai, nagyváradi, szepesi, zenggi, fehérvári püspökség; munkácsi, nagyváradi, körösi görög katolikus püspökség; lekéri, murakeresztúri, kapornaki, tapolcai, szentjobbi, vaskai apátság; fehérvári őrkanonokság, pápóci, vránai perjelség; pozsonyi, nyitrai, kaposfői, hatvani prépostság. A kincstár komoly jövedelmeket húzott a betöltetlen egyházi méltóságok javadalmaiból. Ebből magyarázható, hogy a király egyes nagy vagyonú egyházi méltóságokat huzamos ideig nem töltött be. Az esztergomi érsekség 1799—1807, 1809—1819, 1831—1839-ig, a kalocsai érsekség 1817—1821, 1832—1840-ig, a győri püspökség 1823—1826-ig, a váci püspökség 1816—1823-ig pl. nem volt betöltve. Az ügyosztály anyaga természetesen tájékoztatást nyújt az intercalaris jövedelmek felhasználásáról is. Az ügyosztály hatáskörébe tartozott az elhalt egyházi tisztségviselők személyes hagyatékával (tehát nem a királyi adományozás alá eső jövedelemmel) kapcsolatos ügyek intézése is. Az ilyen hagyaték elosztásánál — amint azt az 1785 előtti Kamara , fundationalia, ecclesiastica et primatialia" nevű ügyosztályánál említettük — a Kollonichféle konvenciót alkalmazták, mely szerint a hagyaték egyharmadát a rokonság, egyharmadát az egyház, egyharmadát a kincstár kapta meg. Nem került sor a Kollonichféle konvenció szigorú alkalmazására akkor, ha az egyházi személy a szabad végrendelkezés jogát a királytól kérte és megkapta. A király pl. 1773-ban az összes érsekek-