Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

dését, a pallosjog gyakorlását, a kincstári uradalmak mezővárosainak és falvainak kiváltságait, illetve önkormányzatát, az úrbéri szerződések megkötését, a jobbágyi örökösödés ügyeit. Továbbra is sok munkája akadt az ún. ius detractus, az országból kivitt hagyaték, illetve vagyon után fizetendő kincstári illeték behajtása körül. A ius detractus-t 1790 után újból szabályozták, újból rögzítették, hogy nemesek vagy más szabad állapotú személyek ilyen illetéket továbbra sem fizetnek. Szabályozták a szabad királyi városok és magánföldesurak jogát ilyen ületék szedésére. Különös figyelmet érdemelnek a felségsértésre, a hűtlenség miatt megindított eljárásokra, mint pl. a Martinovics-féle összeesküvésre vonatkozó iratok. A kincstári jogügyi igazgató az eljárás lefolytatására a rendelkezéseket az ügyosztályon keresztül kapta meg. A hűtlenségi perekkel kapcsolatban adatok vannak a bebörtönzöttek tartási költségeire, a kivégzettek hagyatéki s más ügyeire is. Az ügyosztály látta el azokat a feladatokat, amelyek az országhatár szabályozásával, kiigazításával, a határperekkel kapcsolatosan a Magyar Kamara hatáskörébe tartoztak. E feladatok közé kell sorolni a jogi vélemények adását (a királyi jogügyi igazgatóság révén), tagok kinevezését a Kamara részéről a határmegállapító bizottságokba, okmányok, térképek rendelkezésre való bocsátását a Kamara irataiból (levéltárból), a munkálatok költségeinek kiutalását, a munkálatok ellenőrzését, jelentések, jegyzőkönyvek bekérését. Kincsleletek (régi pénzek) ügyei is foglalkoztatták az ügyosztályt, mégpedig a kincsleletekkel kapcsolatos bejelentések, feljelentések, a bejelentések elmulasztása miatt megindított eljárások, a feljelentő jutalmazása, a kincsek vagy régi pénzek értékesítése vagy elhelyezése (régi pénzeké a királyi éremgyűjteménybe), a talált értékek megosztása a kincstár, a megtaláló és a földesúr között, kincsek utáni kutatások. Az aranymosásra, a mosott arany kötelező kincstári beváltására vonatkozó ügyekre is vannak adatok az iratanyagban. Kamarai alkalmazottnak adósságaival, hagyatéki ügyeivel, hűtlen pénzkezelésével, fegyelmi ügyeivel, főleg ha az ügyek peres útra terelődtek, gyakran foglalkozott az ügyosztály. Amennyiben a Kamara vagy a kamarai hivatalok szervezetének, ügyvitelének, hatáskörének újabb szabályozásáról volt szó, a tanács ilyen esetben a királyi jogügyi igazgatónak mint jogtanácsosnak véleményét is kikérhette. A királyi jogügyi igazgató véleményét országos közjogi kérdésekben (királyi jogok, rendek, nemesi jogok) vagy mindennemű jogi kérdésben is igényelhette a király. Ezekben az ügyekben is az ügyosztálynak kellett intézkednie. Amint látható, az ügyosztály munkájában állandóan a királyi jogügyi igazgatóságra és a kincstári ügyészi szervezetre támaszkodott. Ennek kapcsán az ügyosztály szabályozta a kincstári ügyészi szervezet működését is. A királyi jogügyi igazgatóság személyzeti és ügyviteli kérdéseiben a „Gremialia" ügyosztállyal karöltve járt el, a vidéki ügyészek szeméyi és más ügyeit azonban maga az ügyosztály intézte. Az alapítványi birtokok jogi ügyeit az ügyosztály, illetve a királyi jogügyi igazgatóság csak 1794-ig látta el. Ekkor ezeket az ügyeket a Helytartótanács keretén belül megszervezett alapítványi jogügyi igazgatóság (közalapítványi ügyigazgatóság) vette át, amelynek a munkáját természetesen a helytartótanácsi ügyosztályok ellenőrizték.