Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

II. A MAGYAR KAMARA 1686-1848 A török uralom megszűnésével a Magyar Kamara történetében is új korszak kezdődött. A XVII. század vége ugyan még nem hozott semmi lényeges változást a Magyar Kamara belső szervezetében és hatáskörében. A hatáskörét és szervezetét érintő nagyobb változások csak a szatmári béke utáni korszakban következtek be. Mária Terézia korára alakult ki az a kamarai szervezet, amely azután nagy vonalakban 1848-ig fennálott. Igen érdekes reformkísérleteknek lehetünk tanúi II. József idején. A fejlődés jelentős fordulópontjának minősül a két nagy kamarai utasításnak, mégpedig az 1720. és az 1772. évinek a kibocsátása és végrehajtása. A magyar kamarai pénzügyigazgatás fejlődése 1686—1848-ig is szorosan kapcsolódott a Habsburg-birodalom s benne Magyarország politikai történetéhez. A területi illetékesség A török uralom után lehetőség nyílt arra, hogy a Magyar Kamara hatáskörét, joghatóságát az ország egész területére kiterjessze, s regionális hatáskörű hatóságból országos hatáskörű kormányszékké alakuljon át. Ez a kívánság egyelőre nem valósult meg. A bécsi udvar a töröktől visszafoglalt (neoacquistica) területeket ugyanis nem helyezte a Magyar Kamara alá. E területek kamarai igazgatására már 1684-ben létrehozta a Budai Kamarai Adminisztrációt, amely csak a Bécsi Udvari Kamara alá tartozott, s ügyeibe a Magyar (Pozsonyi) Kamara nem avatkozhatott bele. A felszabadult keleti horvát-szlavón területek igazgatására 1700 körül felállították a Szlavón Kamarai Adminisztrációt, amelyet szintén közvetlenül a Bécsi Udvari Kamara irányított. Nem szüntette meg az udvar az ország északkeleti részén működő Szepesi Kamara (Kassai Kamarai Adminisztráció) különállását sem. A Magyar Kamara területi integritását ért súlyos sérelmet fokozta az, hogy a magyar nemesség semmilyen befolyást sem kapott a visszaszerzett területen a nemesi birtokviszonyok és gazdasági struktúra kialakítására. A nemzeti sérelem súlyosságára utal, hogy a területi hatáskör e csökkent voltát maga a császárhű Magyar Kamara és a magyar rendek udvarhoz hű tagjai sem hagyták szó nélkül. A Magyar Kamara 1704. november 7-én a császárhoz intézett felterjesztésében tiltakozott területi joghatóságának korlátozása ellen. Hasonlóképp foglaltak állást ebben a kérdésben az udvarhoz hű rendek is. Az utóbbiak 1708-ban követeléseik közé iktatták a kamarai igazgatásnak a magyar törvények szerinti szabályozását, a Budai, a Szlavón Kamarai Adminisztrációnak, az Aradi, Eszéki Kamarai Felügyelőségnek a Magyar Kamarához való csatolását és a Szepesi Kamarának a Pozsonyi Kamara alá való rendelését. Az udvar az 1708. évi követelésekkel kapcsolatban nem halaszthatta tovább a Magyar Kamara területi illetékességének a revízióját. A visszacsatolást már pénzügyi okokból sem lehetett ellenezni, mivel az újszerzeményi területekből eredhető jövedelmeket (a fegyverjog megváltatása, a birtokok értékesítése révén) az udvar már amúgyis megszerezte. Politikailag meg éppen hasznosnak minősült az új szerzeményekkel kapcsolatos sok panasz elhallgattatása. A császár 1709. június 7-i rendeletében végül