Nagy István: A Magyar Kamara és egyéb kincstári Szervek (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 9. Budapest, 1995)

I. A MAGYAR KAMARA

1778-ig bécsi kormányszervek fennhatósága alatt állott, betelepítését is azok irányították. A Magyar Kamara 1781-ben vette kezelésébe a bánsági kincstári uradalmakat, s ez elsősorban a telepítés terén jelentette a Magyar Kamara feladatainak a megnövekedését. A fentiek mellett II. József 1783-ban hatalmas állami akciót indított a délvidék, s az ország egyéb lakatlan részeinek, elsősorban németekkel való betelepítésére. Az akciót részben gazdasági, részben germanizációs törekvések sugallták. A telepítésből elsősorban a kincstári uradalmak vették ki részüket, a költségeket a kincstár viselte. Mindez erősen megnövelte a Kamarának a telepítésekkel kapcsolatos eddigi teendőit. Emiatt 1783-ban a telepítési ügyek intézését külön departamentumra bízták. JJ. József 1783-ban először tájékozódni kívánt arról, hány telepest tudnak befogadni a kincstári, a tanulmányi alapi és a vallásalapi, esetleg a magánföldesúri birtokok, a szabad királyi városok. A Kamara ennek érdekében összeiratta a birtokokon lévő üres telkeket, a telepítésre alkalmas helyeket. E felmérés jelentette az ügyosztály első komoly feladatát. Telepeseket főképp a német birodalom Rajna-melléki területeiről toboroztak. A felmérés részben a telepítés adminisztrálásában szintén közreműködő birodalmi rendek tájékoztatását szolgálta, részben ennek alapján osztották szét a telepeseket az ország különféle területeire. A német birodalomból jövő telepesek Bécsben gyűltek össze, innen irányították őket Galíciába, Magyarország különféle részeibe, főképp a Bánság kincstári birtokaira. A németek telepítése mellett, főleg a Bánságban, komoly méretű volt a szerbek és a románok betelepítése is. A szerbek a déli határvidéken csapatostul jelentkeztek a zombori adminisztráció közegeinél, a románok Erdélyből húzódtak a termékenyebb alföldi vidékekre. A telepítés a bánsági adminisztráció, a zombori adminisztráció és az aradi uradalom területén volt a legnagyobb méretű. Ezenkívül egyéb kincstári uradalmak, többek között a nagyváradi, az óbudai, a huszti, ungvári, diósgyőri, regéci, sárospataki uradalom üres vagy elhagyott telkeire is kerültek telepesek. A telepítés szervezetten folyt, s ezzel kapcsolatban a Kamarának is előre körülírt feladatokat kellett ellátnia. A Kamara gondoskodott a telepesek szállításáról, a kamarai pénztárakból utalták ki a telepesek útiköltségeit, költségelőlegeit. A telepesek telket, vetőmagot, állatokat, felszerelést kaptak. Tíz évre mentesültek a közterhek alól. Úrbéri szolgáltatásaikat rendkívül előnyös szerződések szerint szabályozták. A Kamara irányította főleg a Bánságban a telepes falvaknak mérnöki tervek szerint való felépítését. A Kamara műszaki hivatalnokai készítették a lakóházak, gazdasági épületek, iskolák, templomok terveit. A Kamara gondoskodott épületfáról, más építési anyagról. Mivel a német telepesek a számukra szokatlan magyarországi éghajlat alatt gyakran megbetegedtek, a Kamarának az orvosi és gyógyszerellátást is meg kellett szerveznie. A kamarai adminisztrátoroknak, az uradalmi tisztviselőknek rendszeresen jelentéseket, kimutatásokat kellett küldeniük az egyes birtokokon folyó telepítésekről. A jelentésekben feltüntették a telepesek számát, foglalkozását, származási helyét, vallását, a számukra kiutalt pénzbeli és természetbeni juttatásokat, a telepesek számára megállapított jobbágyi szolgáltatásokat. A jelentéseknek be kellett számolniok a megbetegedésekről és a visszatérésekről. Egy 1785. évi körlevél szerint a Kamara illetékes hivatalainak havi jelentéseket kellett küldeniök a telepesek ellátásáról, a telepesek számának növekvéséről vagy fogyásáról, félévi kimutatásokat a családok számáról, a családok-