Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)

A MAGYAR KAMARA ARCHÍVUMA

funduales, Neo-regestratiprocessus) s az egyházi levéltárakig (Acta Jesuitica, Acta Paulinorum, Acta ecclesiastica, Acta ecclesiastica ordinum et monialium, Fundus studiorum stb.), amelyek csaknem sértetlen provenienciájúak maradtak. A családi levéltárak, (Aszalay, Bellavicz, Dobó, Dóczy, Jány, Körösi, Lederer, Nádasdi, Ostrosith, Pethes, Petrőczy, Rákóczi, Thurzó, Wesselényi, Zrínyi, Frangepán, valamint az archívum szervezése után beszállított Berthóty, Czobor, Ferberth, Friebeisz, Koller, Roskoványi, Selmeczy, Rákóczi-Trautson stb. családok iratai), miután a kincstári érdekek szempontjából fontos darabokat kiemelték belőlük, ugyancsak viszonylagos sértetlenségben helyezkedhettek el, de rendezésük és használhatóvá tételük még sokáig nem került napirendre. Általában kevés figyelemre méltatták az iratbegyűjtés során egyre jobban halmozódó számadásokat, a harmincad-, bánya-, só-, élelmezési-, dézsma- és katonai adminisztráció iratait (Rationes salinares, Regesta decimarum stb.), vagy a jelentések és levelek nagy részét, a térképeket és tervrajzokat, a pecsétnyomókat. Sok ezek közül selejtezésre került, másokat teljes rendezetlenségben hagytak. Az igen vegyes provenienciákból létrehozott gyűjtemények (elsősorban a Neo-regestrata acta) továbbfejlesztésénél egyre több igyekezet mutatkozott arra, hogy a közös eredetű darabokat ne szakítsák el egymástól; a bonyolultabb kamarai ügyek intézéséhez kiválogatott „iratcsomók" (Acta cumularia) darabjait azonban nem rakták vissza a helyükre. Már az 1760-as években egységessé váltak a rendszerezés elvei az egyes gyűjteményeken belül: fasciculus-, illetve tomusrend, a fasciculusokon, tomusokon belül numerus- és hozzávetőleges időrend, másutt — tagolás híján — az anyagon végigfutó numerusok. A rendszerezést csak ritkán előzte meg tárgyi, területi, irattípus szerinti tényleges rendezés is; ilyenkor a kisebb egységek latin vagy német címeket kaptak. Szabályozottá vált a lajstrom, valamint a hely- és családmutatók készítési módja: a fontosnak minősülő anyaghoz mindhárom elkészült, másutt beérték a mutatóval. Sor került kegy tényeket rögzítő bécsi, pozsonyi, kassai könyvsorozatok, leveleskönyvek, kiemelt fontosságú iratok lemásolására, kivonatolására, a kamarán őrzött hasonló típusú régi könyvek felhasználására (Libri regii, Libri donationum, Libri armalium, Libri donationum palatinalium, Protocolla donationum palatinalium, Liber inscriptionalium, Libri denunciatarum fiscalitatum, Extractus fiscalitatum, a bécsi Gedenkbücher lajstromai stb.). Az archívum történetének következő — a XVJU. század utolsó évtizedétől 1876-ig, az önállóság megszűntéig tartó — korszakában mindenekelőtt a már korábban szervezett fondok anyagát gyarapították még rendezetlen, illetve újonnan bekerült iratokkal, s a másolat- és segédletkészítői munkát is folytatták tovább. Szerveztek azonban újabb egységeket is (köztük: a Tractatus publici, Acta secretiora, Acta radicalia, Processus tabulares, Privilegia cehalia, Dispensationes matrimoniales elnevezésűeket), továbbá átvettek több kisebb családi levéltárat (Andrássy, Gyurcsányi, Viski-Hegyesi, Renaud, Szunyogh stb.) A kamara s vele az archívum iratainak az Országos Levéltár anyagába való beillesztése után (1876) már csak kevés volt a gyarapodás: megszerezték egyebek közt a Kukuljevicsgyűjteményt, nagymennyiségű sóigazgatási iratot, az állampénztár iratait, az Országos Széchényi Könyvtártól a Városi és Kamarai iratokat. Folyt több régi fond alkalmi kiegészítése, de kevés gyűjtemény létesült újonnan (Történelmi emlékek, Városi és községi pecséttel ellátott iratok, Missiles, valamint a már tárgyi vagy alaki ismérvek szerint sem egybefogható, teljesen vegyes iratok kollekciói). Az addiginál használhatóbb segédlet