Maksay Ferenc: A Magyar Kamara Archívuma (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 8. Budapest, 1992)
IRATOK - E 165. Series seu status causarum fiscalium
E165. SERIES SEU STATUS CAUSARUM FISCALIUM (Kincstári fiskálisok perjegyzékei) 1773-1836 4 csomó, 1 kötet Iratok, 1773—1836. 4 csomó, 1 kötet A kassai kamarai adminisztráció területén működő kincstári fiskálisoknak 1773-ban kelt kamarai rendeletek értelmében fel kellett küldeniök a kassai királyi jogügyi aligazgató címére mindazoknak az utolsó évnegyedben indított pereknek a jegyzékét, amelyekben ők képviselték a fiskust. Ez az intézkedés a központi nyilvántartáson keresztül kívánta szolgálni a kincstár jogi érdekvédelmét. A kimutatások ettől az időtől kezdve az egységes minta szerint el is készültek. Több helyen évente újra és újra sor került összeállításukra és felküldésükre, egészen az adminisztráció 1777-ben történt megszűntéig. A jogügyi aligazgató az adminisztrációnak adta át a jelentéseket, s onnan kerültek azok a kamarai archívum sorozatába. A rovatok közlik, milyen bíróság előtt, milyen ügyben és mikor indult a per, ismertetik a perfolyamat későbbi dátumait és utolsó állását. A perek túlnyomórészt vagyonjogiak, legtöbbjük hűtienség és magszakadás miatt indult, de sok az uzsoraper is. A perek a legkülönbözőbb fokú bírói fórumok előtt folytak. 1792-től évről évre hasonló kimutatásokat készített valamennyi folyó perről a magyar kamara mellett működő kincstári jogügy igazgató; a kamarai archívum ezeket is az előbbiekkel együtt őrizte. 1815-tel a sorozat megszakad. Az összeállítók munkáját nyomtatott alaptabellák könnyítették meg. Rovataik: a peres felek, a perfelvétel éve, a bíró, a per tárgya, az ítélet kelte és tartalma, az ügy pillanatnyi állapota, az ügyvéd neve. Az eddig említetteken kívül sok itt a csempészet és a hamisítás miatt indított per is. Az 1831—1836 közti évek kimutatásai alig különböznek az előbbiektől, a perek tárgya is alig bővült: főként birtokjogokért, ingóságokért, jövedelmekért és kiváltságokért folyó perek találhatók itt, (magszakadás, zálogolás, kobzott birtokok, dézsma, vám, italmérés, adó, urbura, árenda, vadászati tilalom, talált kincs, kártérítés, csőd, úrbérrendezés, város- és faluprivilégiumok, jus gladii ügyei), valamint hűtlenségi perek (hamispénzverés, irathamisítás). Az egész anyag időrendben áll. A kassai adminisztráció az egyes ügyvédektől készített kimutatásfüzeteket évek szerint kötetekbe kötötte, ma ezek a kötetek csomózva állnak. A köteteken belül kettős tagolás van: az ügyvédeknek ugyanis külön kellett fölvenniök a koronajavakat illető és a nota vagy magszakadás útján hárult birtokokat illető pereket. Az 1792—1815 közötti pereket éveken belül pertípusok szerint csoportosították kötetekbe (activae tabulares, passivae tabulares, activae transmissionanales, passivae transmissionales, in partibus activae decurrentes, passivae in partibus decurrentes; 1799-től: contrabandales, 1800-tól: praevaricationales). Az 1831-36 közti jegyzékeket külön kötet tartalmazza. A címmel ellentétben nem csupán táblai perek nyilvántartását találjuk meg benne.