Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)
IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723
Összefoglalóan megállapítható, hogy a Breiner-féle bizottság inkább az udvari kamara szempontjait és kívánalmait juttatta diadalra, mint a magyar kamaráét, bár bizonyos formai koncessziókat az utóbbinak is adott, ezért tevékenysége fő vonásaiban az 1670-es évektől megindult fejlődés szentesítésének és betetőzésének tekinthető. (A magyar kamara egyébként 1690-ben fel is panaszolta, hogy Breiner a tárgyalások folyamán háttérbe szorította a magyar kamara képviselőjét, Mednyánszkyt.) A bizottság munkájának kiindulópontja és végső eredménye az volt, hogy teljességgel ignorálta a rendi alkotmányosság feltételei közt az 1607-től 1670-re kibontakozott fejlődést. Az e korszakban kialakult igazgatási rendszert (a magyar kamara feltétlen illetékességét, a felső-magyarországi szerv teljesen függő, adminisztrációs jellegét) és a királyi vagy kamarai szervező utasításokat figyelembe se véve, viszszanyúlt az I. Miksa-féle 1567. és 1571. évi utasításokhoz, azok pontjait formálta át és igazította hozzá az 1670-es évektől kialakult gyakorlathoz és a konkrét szükségletekhez. Közjogi tekintetben a bizottság nem vitatta el a magyar kamara főhatóságát (egyetlen pont: a gabonaügy kivételével), de azt különösebben nem is hangsúlyozta, vagyis az 1567 utáni helyzethez hasonlóan nyitva hagyta az utat az udvari kamara közvetlen irányító hatásköre számára. A felső-magyarországi pénzügyi szervezet 1690-ben (miután a kamarai címet a század második felétől már amúgy is használta) ismét jogilag és teljesértékűen elnyerte a kamarai rangot, tehát visszaállt a XVI. századi jogi helyzet. Vezetőjét, az 1685 óta működő Fischer Mihályt azonban továbbra is adminisztrátornak nevezték, 1702 után viszont utóda, Thavonath Lajos már kamaraelnöki (praefectus) címet viselt. A kollegiális, kamarai jellegű, tanácsi ügyintézést - amely egyébként a gyakorlatban már mintegy két évtizede többé-kevésbé ismét megvalósult - a bizottság megerősítette és precízebbé tette. A tanácsosok száma egyelőre 3 maradt, majd néhány év múlva megduplázódott. A kamara belső szervezete (status internus) vonatkozásában a bizottság sok új, az ügyvitelt pontosabbá tevő rendelkezést hozott, de alapjában itt is az történt, hogy az 1670-es évektől kialakult és a bizottság működése idején már meglévő kereteket erősítette meg, és csak a részletekben módosította. Az irodán belül a kiadóhivatal bizonyos fokú elkülönítése figyelhető meg. Az irodának két, latin és német részlegre osztása (ami még a hetvenes évek végén következett be) megmaradt, élükön egy-egy titkárral, időnként külön latin és német kiadóval. A pénztár helyzetében az 1670-es évektől de facto bekövetkezett változást hivatalosan is elismerték: megszűnt a pozsonyi kamara rendelkezési és utalványozási joga, mindez jog szerint is a szepesi kamara tanácsára szállt át. A levéltárat, amely két évtizede teljesen átvette a számvevés feladatait, lényegében a korábbi keretek közt, névleg is újra önálló számvevőhivatallá, az irattárat pedig külön segédhivatallá szervezték át. A gabonaügyre a bizottság külön számvevőhivatalt hozott létre. A hivatal szervezetéről az alábbi táblázat ad áttekintést (összehasonlításul közöljük az 1672 utáni és 1710 utáni adatokat is):
