Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

III. A SZEPESI KAMARA (ADMINISZTRÁCIÓ) TÖRTÉNETE 1607-1672

szeptemberében megkezdte működését. A hivatal címe ritkábban továbbra is „szepesi kamara", gyakrabban Kassai Kamara (S. S. Romani Imperii et Transsylvaniáé Principis Camerae Cassoviensis). Élén elnök (praefectus) állt, kezdetben Reiner Menyhért, később Bélaváry Dávid, mellette két-három tanácsos alkotta a kamarai tanácsot (Berzeviczy András, Palaticz János, Rákóczi János). A pénztári hivatalban a „perceptor" és a „substitutus perceptor" szolgált, a számvevői tisztet az „archívum" vezetője (Raisz János) töltötte be egy segéddel (ratíonista). A hivatalszervezetnek néhány írnokból álló iroda állt rendelkezésére. A szervezet tehát teljes mértékben megegyezett a korábbival, de azt Bethlen tíz évre az erdélyi fejedelemség szolgálatába állította: az erdélyi főkincstartónak (supremus thesaurarius) rendelte alá, illetőleg saját rendeleteivel irányította. A királyi szepesi kamara egész levéltára Kassán maradt, és miután a nikolsburgi béke is foglalkozott a levéltár kérdésével, annak helyzetéről egy vegyes bizottság (1622) döntött; a levéltár egységét fenntartották, és irányítását a királynak és a fejedelemnek egyaránt esküt tett levéltárosra (Than Antal, majd Raisz János) és segédjére bízták. Bethlen kassai kamarája a fejedelem halála után szűnt meg, miután királyi biztosok szálltak ki (1629. december 31.) és a hét megyét királyi területhez, tehát a kamarai igazgatáshoz visszacsatolták. b) A királyi országrészben, Eperjesen, adminisztátor 1622júniustól A királyi pénzügyigazgatás 1619 augusztus végétől 1622 június derekáig teljesen szünetelt Felső-Magyarországon. A nikolsburgi béke után a hét, Erdélyhez csatolt vármegyén kívül a király kezén maradt felső-magyarországi részek pénzügyigazgatása, s a királyi birtokokon maradt végvárak gondozása megoldásra várt. Ezt a területet, amely a szepesi kamara alá korábban tartozó rész kisebbik fele volt, a pozsonyi magyar kamara vette át, és javaslatot tett a királynak, hogy az 1567 előtti jövedelemkezelői (partium superiorum proventuum administrator) szervezetet állítsa vissza. Ebbe a király bele is egyezett, 1622. június 13-án kinevezte ifi. Hoffmann Györgyöt (a korábbi kamaraelnök fiát, előzőleg szepesi kamarai tanácsost) adminisztrátorrá, utasítva őt, hogy instructioját a pozsonyi kamarától vegye át. A terület összezsugorodása végre lehetőséget adott a magyar kamarának, hogy valóban teljes mértékben és maradéktalanul érvényesítse hatáskörét az országrésznek ebben a részében, ami a szepesi kamara felállítása óta először járt teljes sikerrel. A hivatal jellege egy évtizedig minden tekintetben azonos volt az 1550 - 60-as évek állapotaival. Az 1622 óta fennálló helyzetet jól megvilágítja egy néhány évvel később (1629) kiadott királyi utasítás bevezetése, amely szerint a király a magyar kamara jelentése alapján belátta, hogy Felső-Magyarországon szükség van egy személyre, aki nemcsak ellenőrzi ezen részek harmincadjait és egyéb jövedelmeit, hanem azon a területei!, „amely annakelőtte a szepesi kamarához tartozott, most pedig a magyar kamara alá vettetett és ahhoz kapcsoltatott', a jövedelmeket be is szedi, és a magyar kamarához beszolgáltatja. 1622 után tehát eleinte szoros értelemben maga a hivatal