Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

II. A SZEPESI KAMARA TÖRTÉNETE MEGALAKULÁSÁTÓL BOCSKAI SZABADSÁGHARCÁIG

ratust és városi polgárt alkalmazzon provisornak, ami a 70 - 80-as években részben meg is valósult. Az udvarbírók mellett a vártartomány nagyságától függően bizonyos számú segédszemélyzet is szolgált, akiket az udvarbíró fogadott fel, fizetésüket azonban szintén a kamarától kapták. Nagyobb váraknál rendszerint volt aludvarbíró vagy számvevő (rationista) is, továbbá sáfár, kulcsár, többféle iparos és néhány lovas. A nagyobb jövedelmű vártartományokba a kamara ellenőröket (contrascriba) nevezett ki, akikre hasonló feladat hárult, mint például a harmincadosok mellett működő ellenőrökre. Állásuk egyenrangú volt a provisoréval, vele párhuzamosan naplót vezettek és számadást készítettek, amelyet a kamarához küldtek be, és belefolytak a gazdálkodás minden ágába. A kamara a várbirtokok gazdálkodását nemcsak az ellenőrök útján kísérte figyelemmel, hanem oly módon is, hogy negyed-félévenként a kamara egy-két tanácsosa kiszállt minden végvárba, átvizsgálta a számadásokat, a várak felszerelését, a leltárakat stb., tehát személyesen ellenőrizte, hogy a provisor jól gazdálkodik-e. A kamara tanácsa az ellenőrzésen túl tevőlegesen is részt vett a várbirtokok gazdálkodásának irányításában, hiszen az uralkodó rajta kérte számon a birtokok jövedelmezőségét. Az udvarbírókhoz küldött leirataiban és a helyszínre küldött tanácsosai által is sürgette a birtokokon minél nagyobb aliódiumok szervezését, az állatállomány növelését, a borkimérési jövedelem emelését és általában a jövedelmezőbb gazdálkodás bevezetését. Különösen sokat foglalkozott a kamarai birtokokon folyó szőlőtermelés fellendítésével, mindenekelőtt a tokaji vár szőleivel, erre a célra például a hetvenes években a kamara pénztárából nagyobb összegeket utalt ki. A várbirtokok földesúri jövedelmei azonban távolról sem voltak elegendőek a várakban elszállásolt katonaság különféle szükségleteire, mivel a várak eltartására rendelt, kamarai kezelésben levő birtokokat nem tudták jelentősen növelni. Jellemző, hogy a szepesi kamara pénzügyeit kivizsgáló bizottság 1588-ban az összes várjószágok évi jövedelmét 21855 forintra becsülte, ugyanekkor a felső-magyarországi katonaság évi szükséglete meghaladta a 200000 forintot, és csupán élelmezése került több mint 36000 forintba! A várakban elhelyezett katonaság élelmiszerrel, mindenekelőtt gabonával és borral történő ellátását szolgálta a várgazdaságok termésén kívül a már fentebb, a főbb jövedelmi ágak közt említett tizedbérlet. An egri püspöki és káptalani, valamint az esztergomi és erdélyi püspökségtől bérelt dézsmák beszedésén, a tizedszedők munkájának ellenőrzésén túl a kamara feladata volt az összegyűjtött terményt az országrész nagy területeiről a megfelelő helyekre szállíttatni. Erre a célra szolgált a központi helyet elfoglaló nagy kassai élésház (domus annonaria), amelyet kezdetben az 1571-ben restaurált régi pénzverőház épületében helyeztek el. Az élésházat az élésmester (magister victualium) irányította; neki aránylag nagyszámú személyzet állt rendelkezésére, akiket a kamara közvetlenül, saját pénztárából fizetett. (1572-ben például a kassai élésház személyi költségei 1267 forint 20 dénárt tettek ki.) A kamara a kassai élésmester javaslatát meghallgatva kötött szerződést tized-