Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)
IRATOK
tói érkeztek Kassára, a jelen sorozat alárendeltebb jelentőségű, viszont az 16221690 közti időszakban jelentősége erőteljesen megnövekszik. (Ez már mennyiségileg is szembeötlő: a pozsonyi kamara rendeletei a korszakot illetően 46 csomót tesznek ki, míg a királyi és udvari kamarai rendeletek mindössze 2 csomót.) 1711, majd főleg 1723 után a magyar kamara irányító szerepe ismét erősödik. A kamarai adminisztráció formájában újjászervezett felső-magyarországi hatóság jogilag egyedül a magyar kamara alá van rendelve, attól kapja a rendeletek nagyobbik felét (bár „fontos és sürgős ügyekben" az udvari kamarával továbbra is közvetlenül érintkezik). Ez a helyzet 1748 után, amikor a pozsonyi kamara is „udvari" rangot nyer, megszilárdul, minthogy ekkor az egész magyarországi „kamarai ügy"-et (res Camerale) kizárólagos fennhatósága alá rendelik. Mint említettük, a sorozatba viszonylag nagy számmal kerültek XVI. századi és a XVII. század első egy-két évtizedéből származó udvari kamarai rendeletek is, melyeknek a Berúgna mondata... c. sorozatban lenne helyük. Ezenkívül a XVII. század 10-60-as éveiből - amikor a nádoroknak bizonyos befolyásuk volt a királyi pénzügyekre - számos nádori leirat, továbbá elvétve felső-magyarországi főkapitányok levelei, Bethlen Gábor néhány leirata (az 1619-1628 közt az erdélyi fejedelemség alatt álló kassai kamarához), sőt itt-ott egy-egy királyi vagy főhercegi rendelet is található a pozsonyi magyar kamara leiratainak sorában. Sok esetben megvan a kamarai leirat mellett az eredetileg azzal együtt érkező csatolt irat (eredeti vagy másolat) is. Ezt a tényt az alább említendő elenchusok feltüntetik. A sorozat ,/egestrata" részének rendszerét a XVIII. század derekán alakították ki: az időrendben (néhol nem pontos napi rendben) levő iratokat általában egy, néha több, bizonyos esetekben viszont fél év iratait magukba foglaló, folyamatosan leszámozott (1-80) fascikulusokba helyezték, ezeken belül az egyes iratokat fascikulusonként elölről kezdődő numerusokkal jelezték. A fascikulus-numerus szám minden irat külső részén, az alsó jobb sarokban van feltüntetve. A tJLitterae... irregestratae" minden jelzet nélkül időrendben (egy-egy hónap iratai külön palliumban) vannak elhelyezve. 2. Segédkönyvek A három kötetnyi lajstrom (Elenchus litterarum camerae Posoniensis) a sorozat ,/egestrata" részének Pozsonyba szállításával kapcsolatban 1751-1775 közt készült, és az iratok elhelyezési rendjét tükrözve időrendben tünteti fel az irat számát, pontos napi dátumát és tartalmi kivonatát, megjelölve azt is, hogy az irathoz tartozó melléklet vagy mellékletek megvannak-e vagy sem. A kötetek megoszlása: I.: 1567-1628, II.: 1629-1672, III.: 1672-1751. A pozsonyi magyar kamara leveleinek sorozatához is szólnak a Benigna mandata-nál feltüntetett, az iratoknak az irattárba érkezésekor egykorúan készített mutató jellegű lajstromkönyvek, minthogy a két sorozat egykor egy volt. E segédköny-