Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

V. A KAMARAI ADMINISZTRÁCIÓ TÖRTÉNETE 1723 -1773

jellemző tömeges és önkényes konfiskációk megszűntek, a birtokok lefoglalása a törvényes bírósági fórumokon lezajlott fiskális perek ítéletei alapján történt, és az adminisztráció minden ilyen irányú lépéséhez a magyar kamara hozzájárulása is szükséges volt. Sőt, a század második felében a magyar kamara igen gyakran az adminisztráció véleményének előzetes kikérése nélkül járt el felső-magyarországi birtokjogokkal kapcsolatos ügyekben. A rejtett, lappangó kincstári jogok felkutatása érdekében az uralkodó úgy rendelkezett, hogy a megalapozottnak bizonyult bejelentés (denuntiatio) után a bejelentő megszabott jutalmat kapjon. A denuntiatiók kivizsgálása e korban önmagában is jelentős feladatkomplexum volt. Az adminisztráció tanácsa minden jogi vonatkozású ügyben tett intézkedés, jelentéstétel előtt kikérte a jogügyi aligazgató véleményét (aki egyébként a század második felében már mint az adminisztráció rendes, kebelbéli tanácsosa szerepelt). Az aligazgató indította és tartotta kézben a kincstári pereket, miután azokat előzetesen tüzetesen tanulmányozta. Minden kincstári per elindításához a magyar kamara rendelete, a nagyobb jelentőségűekéhez pedig királyi resolutio volt szükséges. A tanács és az aligazgató rendelete alatt működtek a nagyobb uradalmakban az uradalmi fiskálisok, akik a bírói fórumokon a kincstári pereket vitték, foglalkoztak az uradalmak jogi ügyeivel, és eljártak a helyszínen mindazon kincstári jogi vonatkozású ügyben, amelyre a tanácstól utasítást kaptak. e) Kincstári uradalmi és szőlőgazdálkodás A korszak elején több mint tíz nagy kincstári uradalom tartozott a kamarai adminisztráció igazgatási hatásköre alá. Egyes uradalmak azonban a fél évszázad során átmenetileg vagy véglegesen magánkézre kerültek. így pl. a munkácsi és a szentmiklósi uradalmat 1729-ben az uralkodó a herceg Schönborn családnak adományozta el. A szepesi uradalom 1721-ben zálogba, majd 1727-ben végképpen magánkézre jutott. Magánbirtokká vált az 1720-as években az ónodi uradalom is. Az ungvári uradalmat 1727-ben gróf Szentiványi Józsefnek mint a szepesi adminisztrációnak számadással tartozó, de attól lényegében függetlenül működő uradalmi adminisztrátornak adták át, majd 1735-től 1764-ig báró Gyulai Ferenc bírta zálogban. 1764. május l-jén a magyar kamara kiváltotta, de az uradalom igazgatását nem adta vissza az adminisztrációnak, hanem saját közvetlen igazgatása alá rendelte. A diósgyőri uradalmat 1743-ban Erdődy Antal egri püspök kapta bérletbe, majd a bérlet lejárta után a magyar kamara saját igazgatása alá vonta. Ugyancsak kiemelte a kamara a szepesi adminisztráció igazgatása alól 1749-ben a nagyváradi uradalmat, amelynek felügyeletével aztán 1754-től a máramarosi adminisztrációt bízta meg. A szomolnoki és a nagybányai uradalom provizorátusát 1747-ben az ahhoz szervezett szomolnoki bányahatósághoz utalták, és azzal együtt igazgatását is a bányafőkamara-grófság, illetőleg az udvari bányakollégium - majd később az udvari kamara vette át.