Szűcs Jenő: A szepesi kamarai levéltár 1567–1813 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 7. Budapest, 1990)

IV. A SZEPESI ADMINISZTRÁCIÓ (KAMARA) TÖRTÉNETE 1672-1723

együtt (a szatmári béke után mindjárt eladományozott javak nélkül) a következő, részben átszervezett, átcsoportosított uradalmak tartoztak az adminisztráció alá: Munkács, Szentmiklós, Ungvár, Tokaj, Diósgyőr, Várad, Ónod, Nagybánya, Szatmár, Sóvár, Kalló, Szomolnok és a szepesi uradalom. A legnagyobbak (Munkács, Ungvár, Tokaj, Várad) átlagos évi jövedelme 10000 forint körül, a kisebbeké 26000 forint közt mozgott. A felszaporodott kincstári uradalmak irányítása már a hetvenes években megkívánta egy, a szepesi adminisztrátor alá rendelt, de valamennyi uradalmat mégis bizonyos részleges önállósággal, egységesen irányító, közbeiktatott hivatal felállítását. Ez volt a kincstári javak prefekturája, élén az 1674-ben vagy 1675-ben kinevezett Draheim Vilmossal (praefectus bonorum fiscalium). Az állás fontosságát mutatja, hogy fizetése csaknem elérte a tanácsosokét. A praefectus közvetlenül érintkezett az uradalmak élén álló provizorokkal, de a felsőbb irányítást az adminisztráció tanácsától kapta, az adminisztráció tehát a praefectuson keresztül gyakorolta az uradalmi igazgatást. A prefekturában 1677-től egy számvevő (exactor rationum) dolgozott, az uradalmi számadásokat ugyanis nem a levéltár, hanem a prefektura vizsgálta meg és terjesztette elfogadásra a tanács elé. A hivatal írásbeli munkáját jegyzők (notarii oeconomicae) végezték. A praefectusnak több lovasszolga állt rendelkezésére (Draheim 1682-85-ben Thököly kassai kamarája alatt is tovább szolgált). A praefectura a kamarává történt átszervezés: 1690 után is fennmaradt, csupán külön számvevőségét olvasztották be 1695-ben az egységes számvevőhivatalba. A Rákóczi-szabadságharc leverése után egy ideig szükségtelennek tartották a külön közbeiktatott hivatalt, de 1717-ben a sokirányú gazdasági feladatok mégis rákényszerítették az adminisztrációt annak megszervezésére. A szám ve vés a központi számvevőségnél maradt. Az egyes uradalmak élén udvarbíró (provisor) vagy - a legnagyobbak élén felügyelő (inspector) állt; alattuk a hagyományos, az uradalom kiterjedtségétől függő létszámú személyzet (számadó, esetleg külön pénztáros, kulcsár, sáfár, ispánok, erdőkerülők stb.) szolgált. Az uradalmi tisztviselői hálózatot az adminisztráció, majd kamara jelölte ki, és ennek alapján nevezte ki az uralkodó. A praefectus feladata volt (a kamarai tanács állandó irányítása alatt) a provizorok munkájának irányítása, személyes ellenőrzése, az uradalmak összeírása, felbecslése, a majorsági gazdálkodás, s egyáltalán az uradalmak jövedelmezőségének fejlesztése, a gazdasági építkezések, meliorációk eszközlése, a jobbágyság bizonyos fokú védelme az uradalmi tisztviselők túlkapásaival és a katonaság kihágásaival szemben stb., tehát az uradalmak igazgatása és ellenőrzése. Minden fontosabb uradalmi ügyben jelentést kellett tenni a kamarai tanácsnak, és a végső döntést az hozta meg. Ha a korábbinál jóval szélesebb alapokon fejlődött is ki az uradalmi gazdálkodás, sok nehézség és döccenő akadályozta kibontakozását. A 70-80-as évek szinte megszakítatlan hadi állapota, a császári és kuruc seregek dúlásai nem éppen ked-