Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

MÁSODIK RÉSZ Abszolutizmus kori bírósági levéltárak

helyezték el. A Justizministerium általános irattárának erdélyi vonatkozású iratait, melyeket az erdélyi udvari kancelláriának kellett átadnia, ennek iratanya­gával együtt vette át a Magyar Országos Levéltár, ezek az iratok azonban nem a „Bírósági levéltárak" osztályán, hanem az abszolutizmus-kori közigazgatási levél­tári anyaggal együtt a D-szekcióban nyertek elhelyezést, mely szekcióba tulajdon­képpen a Magyarországra vonatkozó anyag is tartoznék. Az Oberster Gerichts- und Cassationshof magyar vonatkozású anyaga a vissza­állított hétszemélyes tábla útján a kúriai levéltárba, az erdélyi anyag a Gubernium törvénykezési osztálya Őrizetébe került, a főtörvényszékek, megyei törvényszékek és a járásbíróságok elnöki anyagát a m. kir. udvari kancellária vette át. E felsoro­lásban említett iratok a megnevezett átvevő hatóságoknak iratanyagával együtt kerültek a Magyar Országos Levéltár őrizetébe. Itt csak utalunk arra, hogy a fő­törvényszékek, megyei törvényszékek és járásbíróságok általános iratait az illetékes megyei és városi levéltárak vették át. Meg kell itt még említenünk, hogy az eredetileg képződött iratanyag ma már nem áll a maga teljességében a kutatás rendelkezésére. A bírósági és ügyészségi fondok iratai a Magyar Országos Levéltárban 1956-ban keletkezett tűzvész alkal­mával jórészt elpusztultak. A ma még meglevő anyag égett iratmaradványokból és néhány olyan iratcsomóból és kötetből áll, amelyek a tűzvész alkalmával nem vol­tak a raktárban és ily módon elkerülték a pusztulást. A töredékfondok közül sok csupán néhány centiméternyi iratroncsból áll és a két folyómétert egyiknek a mennyisége sem haladja meg. így feleslegesnek tűnik ezek fondonkénti részletes, az egyes fondképzők történetének külön-külön való ismertetése is, célszerűbbnek látszott ezeknek az adatoknak szervtípusonként történő összefoglalása, ezért történeti áttekintésünkben ezt a módszert követtük.

Next

/
Thumbnails
Contents