Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

Előszó (Sashegyi Oszkár)

ELŐSZŐ A „Bírósági levéltárak", amelyekről e kötet szól, a Magyar Országos Levéltár anyagának „O" betűvel jelölt szekcióját alkotják. E szekció az 1526-tól 1869-ig terjedő' mintegy három és fél évszázadban Magyarországon és Erdélyben működött központi felsőbíróságoknak és más jogszolgáltatási szerveknek megmaradt és ma az Országos Levéltárban őrzött iratait foglalja magában. Nem az „O" szekcióba tartoznak s nem itt kerülnek ismertetésre a bírósági levéltárak anyagából kiemelt középkori (Mohács előtti) oklevelek, ezek a Mohács előtti gyűjteményben („Q" szekció) találhatók. Ma már a kúriai levéltár térképeket tartalmazó állagát sem itt tartjuk nyilván, hanem a Térképtárban („S" szekció). Az 1956. évi levéltári tűzvész alkalmával elégett iratok kiselejtezett, málló töredékeiből azokról, amelyeken még olvasható szövegrészek voltak, mikrofilmfelvételek készültek, amelyeket a Filmtárban („X" szekció) Őriznek. Végül az 1869 után működött, az 1868 :LIV. törvénycikk alapján szervezett felsőbíróságok ránk maradt iratanyagát a polgári kori központi kormányhatóságok levéltárai között („K" szekció) találja meg a kutató. Az „O" szekció az Országos Levéltárban őrzött történeti forrásanyag értékes, még felhasználatlan adatokban rendkívül gazdag, a kutatók számára eddig nehezen hozzáférhető része volt. A teljes bírósági levéltári iratanyag rendszeres állományfelvétele az Országos Levéltárban 1949-ben indult meg Varga Endre és Párdányi Miklós alapvető munkájával. Ennek eredményeként jelent meg 1952-ben a bírósági levéltárak alapleltára a két szerzőtől, majd 1961-ben a magyar bírósági szervezet és perjog története Bónis György, Degré Alajos és Varga Endre tollából, mindkét kötet a Levéltárak Országos Központja kiadásában, kézirat gyanánt. Minthogy az alapleltár elsődlegesen a levéltári anyag megőrzését volt hivatva szolgálni (s a levéltárak akkori állományát rögzítette, amelyet azóta számos változás ért), az alapleltár megjelenését követően a két szerző, Párdányi és Varga hozzáfogott egy a kutatók tájékoztatását szolgáló „ismertető leltár" munkálataihoz. Erre annál nagyobb szükség volt, mert e levéltárak anyagának zöme tárgyilag nem tagolt numerikus sorozatokat alkot, amelyek tartalmáról a szintetikus adatokat tartalmazó levéltári segédletek — alapleltár, repertórium — nem képesek a kutatóknak megfelelő tájékoztatást nyújtani. Kutatóink figyelmét csak az ismertető leltár fordíthatja majd nagyobb mértékben e fontos történeti források felé. A munka elkészülte és kiadásra való elkészítése több előre nem látott nehéz-