Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)
ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak
tokra hivatkozunk. A parancsokból is jól kitűnik az a zaklatás, ami az amnesztia dacára a szabadságharc után annak résztvevó'ire nehezedett. Volt kuruc tisztek és polgári funkcionáriusok ellen — a szabadságharc idején történt hivatalos cselekményeik miatt— hatalmaskodás, károkozás, adósság címén, hogy csak néhány ügyet említsünk, a legkülönbözó'bb perek indulnak. A kamara perli Sréter János volt brigadérost a kuruc hadsereg részére gyártott ló'pornak és beszerzett kénnek a háború idején állítólag ki nem fizetett áráért, Eszterházy herceg, mint Schlesinger Wolff kereskedő' földesura és patrónusa, egy kuruc ezredes özvegyét az ezrednek szállított egyenruhák áráért, egy postamester özvegye Bottyán János örököseit a generális katonái által elvitt szénáért. Indulnak kártérítési keresetek más esetekben is volt kuruc tisztek ellen csapataik rekvirálásai vagy károkozása miatt, s terjesztenek elő hatalmaskodás címén kereseteket a háború alatt letartóztatott személyek az annak idején őket fogságra vetők ellen. Sok olyan per indul, melyben Rákóczi kamarája által elkobzott s e kamarán át vagy egyébként kurucok kezébe került vagyontárgyakat követelnek vissza volt labanc tulajdonosaik, vagy labanc kézbe került birtokaikat keresik — az amnesztia alapján — volt kurucok. Nagyszámú különféle per keletkezik Rákóczi rézpénzének (vulgo kongós) elértéktelenedéséből is, a rézpénzben kötött ügyletek összegét folyó ezüstpénzben követelők és ezt elfogadni nem akarók között. Az iratok az egykorú viszonyokra, eseményekre, s főleg a szereplők személyi körülményeire igen sok értékes adatot őriztek meg. Az állag fő érdekességét talán éppen a személyek életszerűsége adja. A feudális jogrendszerben sokan kerültek olyan helyzetbe, amikor parancskiadásra volt szükségük, a parancsok így az átfogott mozgalmas korszak kisebb-nagyobb szereplőire, kurucokra, labancokra rendkívül sok személyi adatot tartottak fenn, sok — más forrásból esetleg puszta névként ismert — egyén perszonifikálását teszik lehetővé. Erre példaként csak egy testimonialis kiadását elrendelő, megyéhez intézett parancsra utalunk, mely részletesen elmondja, hogy a bizonyságlevelet kérő személy mi volt a szabadságharc előtt, hogyan pártolt Rákóczihoz, mit tett a szabadságharc alatt, mikor és hogyan pártolt vissza a császárhoz, hogy tett hűségesküt. Ilyen érdekes egyéni jellemzések természetesen nem csak a szabadságharc korának iratanyagában találhatók, hanem természetszerűen az állag régebbi és későbbi irataiban is, élettel telítve azokat. Az állag irattári rendszerével kapcsolatban létrejöttének körülményeire is utalnunk kell. Az állag alapját szolgáltató iratokat (parancsokat és a közéjük keveredett egyéb dokumentumokat) 1723—24-ben rendezték először: az évek szerint csomózott iratokat éveken belül folyószámozták s hozzájuk a Lexicon octavale című mutatót készítették. Az így kialakult állaghoz feltehetőleg 1724 után is kerültek iratok, bizonyos azonban, hogy II. József rendszere idején, amikor a nagybírák parancsadása s az ítélőmesteri tisztség egy időre megszűnt, s a kúriai levéltár átfogó rendezése megindult, e levéltárból valamint a személynöki s az ítélőmesteri levéltárakból — 1785-ig bezárólag — nagyszámú parancsot emeltek ki és vontak egybe. Ezeket a parancsokat, szintén évente csomózva, de számozás és mutatózás nélkül folyamatosan a meglévő iratokhoz kapcsolták. A Novus Ordo összeomlásakor e munka abbamaradt, s az állag az 1785. évvel lezárult.
