Varga Endre: Bírósági levéltárak 1526–1869 (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 6. Budapest, 1989)

ELSŐ RÉSZ Feudális kori bírósági levéltárak

Iákat állította, megtartva ezek hatáskörének megállapításánál az 1715-ben — még az ítéló'mesterek működésére vonatkozóan — kiadott irányelveket. Visszatérve a személynöki ítéló'mesternek a személynök kancelláriájában végzett munkájára: részt vettek a kancellária írásmunkáinak a vezetésében, kiadványozták a személynök parancsainak fogalmazatát (maguk bírói parancsot nem adhattak ki), a hiteleshelyi ügyletekró'l feljegyzéseik készültek, melyek rendszerint azzal a formulával végzó'dnek, hogy az ügyet „ex officio" vagy „suo modo" jelentették a személynöknek. Kapcsolatuk a személynökkel folyamatos, s hivataluk a személynöki kancelláriától nem is különült el. A személynök kancelláriája végezte a személynök kiterjedt jogkörével kapcsolatos írásmunkákat, ezen keresztül történt a személynöknek politikai jellegű teendó'ivel összefüggő, valamint tábla-elnöki levelezése (a kettő olykor egybefolyt). A kancelláriáján keresztül történtek iratváltásai az udvarral, a bécsi kormányhatóságokkal, a nádorral, az országbíróval, a kerületi táblákkal, a megyei és városi hatóságokkal és egyebekkel. Itt keltek a királyi tábla és a személynöki szék más elnöki kiadványai is, a perbehívó, vagy idézőlevéltől az ítéletlevélig s innen mentek ki a személynök bírói parancsai — a rendes és különleges parancsok változatos fajtái

11 —, az alárendelt személyekhez és hatóságokhoz. A kancelláriában történtek a különböző hiteleshelyi ügyletek (mint fassiók, egyezségek, ellentmondások) s itt készültek a velük kapcsolatos bizonyságlevelek, transsumptumok és egyéb iratok, valamint a királyi tábla előtt vizsgát tett jurátusok ügyvédi diplomái. A személynök kancelláriájának teendői az itt tárgyalt négy évszázad alatt az ügykör módosulásai szerint bizonyos fokig változtak, mégis a lényegében azonosak maradtak s az ügyvitel sem sokat fejlődött. Az ítéló'mesterek után a kancellária rangsorában az expeditor és a vice expeditor következett. Ők voltak közvetlen irányítói annak a nagy létszámú személyzetnek, mely a személynök kancelláriájában rövidebb-hosszabb ideig dolgozott s mely főleg a táblai gyakorlatukat töltő'jurátusok, vagy az ügyvédi vizsga letétele után bizonyos időre önként ott maradt jurátusok közül került ki. Utalunk itt arra, hogy a királyi tábla és a személynök tábla-elnöki irodájának ügyvitele nem határolódott el egymástól, tekintettel a személynök tábla-elnöki funkciójára, emiatt a személynöki kancellária munkájában olyan személyek is részt vettek, akik státus szerint a királyi táblához tartoztak. Közülük, a továbbiak szempontjából a dékán volt a legjelentősebb. A dékáni ügykör eredetileg csak egy referátum volt a személynök kancelláriájában. A joggyakorlatra jelentkezők számának növekedése s a velük kapcsolatos teendők sokasodása miatt a referatura is fejlődött, a XIX. század fordulóján már „officium"-ként szerepel. Amikor Mária Terézia 1769. évi rendelete a kötelező ügyvédi vizsgát Magyarországon meghonosította és a vizsgák helyéül a pesti királyi táblát és a kerületi táblákat jelölte ki, magától érthetŐdo, hogy a diplomát a legtöbben a királyi táblán akarták megszerezni. Ez a rendelkezés így a joggyakorlatra jelentkezők