Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

az intézményt jelölték meg a koronatartományok közigazgatásának összefogójául. 1851-ben az új hatóság megszervezése konkrétebb formában is napirendre kerül. A kezdetet az 1851. május 12-i császári elhatározás alapján ugyanaznap kiadott belügyminiszteri rendelet jelentette. Ez vázolta az igazgatás szervezetét és hatáskörét. Minthogy azonban az apparátus végleges formáját megadó rendelet, a definitivum mindezzel jóval részletesebben foglalkozik (s csak amaz került gyakorlati megvalósításra), nem szükséges részletesen ismertetni.

84 Az új szervezet kiépítésére szervezési bizottságot (Organisirung-Commission) hoztak létre a kormányzó elnöklete alatt és közvetlenül a belügyminisztériumnak alárendelve.

85 Nem sokkal a szervezés megindulta után aztán olyan, az egész birodalmat illető eseményekre került sor, amelyek kihatottak az új erdélyi kormányzati apparátus létrehozására is. Az 1851. augusztus 20-i államcsínyről van szó. Ferenc József aznapi, Schwarzenberg miniszterelnökhöz intézett kabinetiratával megszüntette a miniszteri felelősséget, s egy másik, ugyancsak a miniszterelnökhöz intézett kézirata „éppoly szükségesnek, mint sürgetőnek" tartotta az 1849. március 4-én kelt alkotmány fennállása és foganatosítása lehetséges volta iránti kérdést érett és hathatós megfontolás alá venni.

86 Az eredmény természetesen nem lehetett vitás, ha néhány hónapig váratott is magára. 1851. december 31-én császári nyílt parancs adta a birodalom tudtára, hogy az 1849. március 4-i alkotmány „sem alapjaiban az ausztriai császári állam viszonyaival megegyezőnek, sem pedig határozatai összefüggésében kivihetőnek nem találtatott", s így a császár uralkodói kötelessége által késztetve érezte magát annak hatálytalanítására.

87 Ugyanaznap a császár kabinetiratban közölte Schwarzenberg miniszterelnökkel a birodalom koronatartományai közigazgatásának alapelveit.

88 A helytartóság végleges megszervezése (és egyben az egész erdélyi közigazgatás újjászervezése) terén a döntő lépést az 1852. szeptember 14-i császári elhatározás és a bel-, igazság- és pénzügyminisztériumnak ennek alapján kiadott 1853. január 19-i rendelete, az úgynevezett definitivum jelentette. Ez a rendelkezés Magyarországon (az akkor igazgatásilag hozzá nem tartozó Horvát-Szlavónországot és Dalmáciát, a szerb vajdaságot és Erdélyt kivéve) és a lombard— velencei királyságon kívül a birodalom valamennyi koronatartományát érintette. A definitivum közigazgatási vonatkozású zöme három fő részre oszlott, a tartományi igazgatás három lépcsőjének megfelelően: a helytartóság, a kerületi és körzeti hivatalok működésének körülírására. Az első újabb négy részre tagolódott: 1. a helytartóság hatásköre, személyzete, alá- és fölérendeltségi viszonyai általában; 2. a helytartó hatásköre; 3. a helytartóság hatásköre; 4. a helytartóság működése. Az első kérdéssel kapcsolatban a definitivum az alábbiakat tartalmazza: a helytartóság a koronatartomány legfőbb közigazgatási hatósága 1. a politikai és rendőri igazgatás ügyeiben általában, 2. a vallás- és közoktatásügyekben, 3. a kereskedelmi és iparügyekben, 4. a földművelésügyekben, 5. azokban az építési ügyekben, amelyek nem kapcsolódnak a Finanzlandesdirection hatáskörébe, vagy nincsenek kifejezetten más hatóság feladatkörébe utalva. Személyzete a helytartóból, helyetteséből, tanácsosokból, titkárokból, fogalmazókból ós kezelési hivatalnokokból áll; ezek létszámát a hatóság szervezésénél kellett megállapítani. Alá vannak rendelve a kerületi hatóságok és mindazok az egyéb hatóságok, hivatalok, szervek és intézetek, amelyek a koronatartomány területén a helytartóságnak az előbbiekben vázolt hatáskörébe vágó feladatok ellátásával foglalkoznak. Felettes hatósága a belügyminisztérium, ill. (azokban a hatáskörébe utalt ügyekben, amelyeket felsőbb