Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

csolatos teendőkkel foglalkoznak. (A tulajdonosok gazdatisztjei, megbízottai elkeseredett harcot folytattak azért, hogy a zár alá vett birtokok felszerelését, a birtokon tárolt termékeket semmilyen célra ne vegyék igénybe.) Jelentések számolnak be vagy rendelkezések történnek a bánya- és kohóüzemek munkájának újból való megindításáról s a haditermelés szolgálatába állításáról. Ez az átállítás nemcsak a kincstári kézben lévő bánya- és kohóüzemeket érintette, hanem kénsavgyártó üzemeket stb. is, általában olyan üzemeket, amelyek termelésének a szabadságharc számára jelentősége volt. A biztosság szakképzett mesterembereket küldött a hadiüzemekbe, foglalkozott a hadianyaggyártás szempontjából fontos ásványi nyersanyagok új lelőhelyeinek feltárásával. Végül nagyszámú személyzeti ügyet kellett intéznie. Képet kellett kapnia a régi kincstári hálózat tisztviselőinek magatartásáról. (Ezek egy része elmenekült, vagy nem volt alkalmas arra, hogy a szabadságharc során rá háruló feladatoknak eleget tegyen.) A szervezetet részben új emberekből kellett létrehozni. Számosan kérvényezték is alkalmazásukat. A szolgálatban lévő vagy nyugdíjat, kegydíjat élvező tisztviselők és alkalmazottak illetmény- és más személyi ügyeit is a biztosság intézte. Ez gyűjtötte össze mindezen személyeknek a Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátása után a kormánynak tett hódoló nyilatkozatait is. A biztosság működése 1849. augusztus 15-én szűnt meg. A biztosság anyagában a következő iratok maradtak: a hatósághoz érkezett irat (és annak vissza nem küldött vagy tovább nem terjesztett mellékletei) s az irat tárgyának kivonatát, valamint az ügy elintézésének fogalmazványát (vagy a tudomásulvételt, más szám alatt történt elintézést) tartalmazó ív. Az ügyiratsorozat legkisebb egysége, az egyes ügyirat, egy-egy ilyen iratdarabból áll. Ha egy ügyben több irat is érkezett a hatósághoz, azokat külön-külön iktatták, s mindegyiket saját iktatószáma alatt helyezték el. Az egyes iratok iktatószámaik sorrendjében következnek a csomókban. Az el nem küldött kiadványok csak az elintézés tisztázatából és az esetleges mellékletekből állnak. Iktatószámaik sorrendjében helyezték el őket a csomókban. A vegyes iratok a következő iratokból állnak: postakönyv és más kezelési feljegyzések, iktatatlan fogalmazványok, egy kimutatás, egy illetményív és néhány melléklet. A segédkönyvben előbb a mutató-, majd az iktatókönyvi részt találjuk meg. A kötet végén található az említett személyzeti és illetménykimutatás. Az iktatókönyv a következő adatokat közli: az irat iktatószáma, idegen száma, kelte és a hatósághoz érkezésének időpontja, a küldő neve, az irat tárgya, az ügy elintézésének kivonata, kelte, annak megjelölése, hogy az ügyben kinek adtak választ és az esetleges kapcsolatos szám. A mutatókönyv betűsoros. Egy-egy címszó alatt az irat tárgyának általában igen rövid kivonatát és az irat iktatószámát közli. Az 1849. évi bánya- és kohóigazgatás alsóbb szerveinek személyzeti kimutatása egy-egy hatóságnál személyenként tünteti fel a tisztviselők és alkalmazottak beosztását és iUetményét. Az egyes hatóságok felsorolásának rendje lényegében azonos azzal a sorrenddel, amelyben az 1848 előtti schematismusok az egyes hatóságok tisztviselőinek nevét közölték. Az egyes hatóságok sorrendjét a kimutatás elején lévő tartalomjegyzék közli. Az ügyiratok kutatása a segédkönyv alapján történhet. A kérőlapon a fond nevét és iktatószámát kell feltüntetni. A vegyes iratókban való kutatásnál az iratokat darabról darabra kell átnézni. A kutatónak itt a fond és a sorozat nevét kell feltüntetni. A személyzeti és illetménykimutatásban való kutatás esetén a kutatónak a fond iktató- és mutatókönyvét kell kikérnie.