Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

ban 1848 őszén nem kerülhetett sor, csak 1849. március 11. után. 1849. március 29-én a Thesaurariatus néhány Szebenben maradt képviselője: Gyergyai Samu (korábban thesaurariatusi titkár, ekkor a még működő Thesaurariatust vezette), Gyújtó Lajos, Sala Farkas és Mike György javaslatot tett az országrész kincstári igazgatásának új szervezetére. Tervezetük a kincstári igazgatást annak fő jövedelmi ágazatai szerint tagolta. A legfontosabb jövedelmi ágak igazgatását külön igazgatóságok végezték volna: a só-, vas-, arany-, harmincadigazgatóság. A többi jövedelmi ágak kezelése, illetve kincstári ügyek intézése egy központi kincstárnokság feladata lett volna. A kamarai fizetőhivatal (officium solutorium) a korábbi áUapotában maradt volna meg. A számvevőséget átszervezték volna: a terv szerint egy központi számvevőség működött volna, s minden igazgatóság mellett egy külön szám vevőhivatal. Gyergyai és társai tervezete nem egészen ebben a formában valósult meg. Az új igazgatási szervezet kiépítését előbb egy bizottság kezdte meg. A kormány azonban helyesebbnek tartotta ezt a munkát egy felelős személyre bízni. A választásnál először Graenzenstein Gusztáv bánsági bánya-főigazgató jött számításba; a megbízást azonban nem ő, hanem Debreczeni Márton (kora egyik legkiválóbb bányászati szakembere; a forradalom előtt a Thesaurariatus tanácsosa; 1848-tól a magyar pénzügyminisztériumnál teljesít szolgálatot) kapta meg 1849. április 28-án. Debreczeni megbízatásakor, feltehetően mint a kincstári ágazatok ideiglenes rendezésével megbízott választmány vezetője, Erdélyben működött. A bizottság alkotta meg az ideiglenes kincstári igazgatás tervét. Az új szervezet a kincstári javak és jövedelmek szerint tagolódott. Só-, harmincadügyi igazgatóság alakult; külön igazgatóság vette át a kincstári birtokok és tizedügyek intézését („Allodalmi javak igazgatósága" néven). A három igazgatóság élére Gyújtó Lajos, Sala Farkas és Gyergyai Samu került. Bányászati igazgatóság felállítására kezdetben nem került sor (a bizottság Gyulafehérvár bevételéig nem akart erről véleményt nyilvánítani). Ügy látszik, hogy Debreczeni maga intézte a bányászati ügyeket. A többi (kisebb jelentőségű) kincstári ügyek intézése felett Eder Károly, a Thesaurariatus volt tanácsosa gyakorolt felügyeletet. A kamarai fizetőhivatalból és az országos pénztárból (Cassa Provinciális) Kolozsvárott állami fiókpénztárt szerveztek. Van nyoma kincstári számvevőhatóság működésének is (bányászati számvevőség). A fiscalis director kincstári perekben gyakorolt hatáskörét egy kolozsvári ügyvédre vagy segédjére kívánta ruházni a bizottság. Ez a szervezet intézte az erdélyi pénzügyigazgatási ügyeket a szabadságharc bukásáig. (Duschek csak a bizottság tervének kidolgozása után, április 28-án küldötte el Debreczeninek a Graenzenstein részére készült utasítást.) Az egész szervezetet Debreczeni Márton irányította. Debreczeni mint miniszteri biztos működött. Az Erdélybe kiküldött teljhatalmú országos biztosokhoz való viszonyát utasítása nem határozta meg világosan. (Azt rendelte el, hogy Csányi „oldala mellett" működjék.) A biztosság iratai különböző tárgyköröket ölelnek fel. Az egyes kincstári bányaés kohóüzemek jelentéseket tettek állapotukról. Leírták az 1848 őszén keletkezett károkat, a császári csapatok rablásait. Ugyanilyen tárgyú jelentéseket küldtek a kincstári birtokok felügyelői is. A többi kincstári javadalmak kezelői is beszámoltak az igazgatásukra bízottak állapotáról. Más iratok kincstári hatóságok újjászervezésére vonatkozó tervezeteket, rendelkezéseket stb. tartalmaznak. Egyes jelentések az aulikus nagybirtokosok jószágainak zár alá vételével s a birtokokkal kap-