Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
Az anyag „törzsének" legnagyobb része kincstári, defectus seminis vagy nota révén a kincstárra háramló vagy olyan birtokokra vonatkozott, amelyekre a kincstár valamiképpen jogot formált. Ezekhez kapcsolódnak a tized-, tizedbérlet-, kocsma- és mészárszékjog, vámügyek. A következő nagy csoport a bányáké: a két nagy fémbánya-uradalomé (a zalatnaié és a vajdahunyadié), a csíki vasbányáké, a zarándi kiváltságos bányahelyeké és Abrudbányáé, a sóbányáké. Ezekhez csatlakoztak az aranymosó cigányok külön gyűjteményben kezelt iratai és a só szállításával kapcsolatos anyag. További jelentősebb csoport a különleges helyzetű kincstári népeké (görögök, alvinci és dévai bulgárok, alvinci anabaptisták, zsidók, váruradalomhoz tartozó kiváltságos katonaság — puskások, bástyások, határőrző plájások —). Kevésbé képviseltek a városok és céhek. Nem jelentéktelen ellenben az egyházi vagyonra vonatkozó anyag. Kerültek ide nem birtokjogi, hanem vallási ügyeket tartalmazó egyházi vonatkozású iratok is — pl. ún. szentháromsággyalázási ügyeké — annak révén, hogy a fiscus bizonyos ilyen esetekben pert indított. Külön csoportot képeznek a szász nemzet jogait és birtokait, s azok II. Józsefkori kincstári kezelésbe vételét illető iratok, továbbá a szász papság ügyeinek iratai. Tárgyi csoportba foglalhatók az eddigiekben nem említett kincstári jövedelmeket (census Sancti Martini, quinquagesima), valamint a kincslelet-(thesaurus latens-)ügyeket illető iratok is. Élesen elválnak tárgyilag ezektől a csoportoktól a kincstári igazgatást illető iratok (tisztségre ajánlott tisztviselők kötelezvényei — reversalis —, elszámo T ási vagy utólagos liquidatiói). Megjegyzendő e helyt, hogy bár a hatósági utasítások általában külön gyűjteménybe (a XVI. szekrény első részét kitevő Instructiones) kerültek, az I—XIV. szekrényben is találunk ilyen anyagot (ugyanúgy, ahogy a határőrezredek felállításával kapcsolatos kártalanítási — bonificatiós — ügyek irataiból is jutott ezekbe a szekrényekbe, annak ellenére, hogy az említett anyag törzse több szekrényt foglal el a XV—XXVI. b) szekrénysorban). Végül az anyag kis részét a lehető legkülönbözőbb ügyek teszik ki (nemesfém-, higany-, só- és harmincadkihágási ügyek, út-, híd-, katonai kvártélyház-, postaállomás-építési és -fenntartási ügyek, adó- és más közigazgatási vonatkozású ügyek, közjogi jellegű okmányok — fejedelmek megállapodásai szász városokkal — és helységek lakosainak vitái, megegyezései — Abrudbányán az unitusoknak tisztségekre nem engedése, Alsóbajomban a románok befogadása az incolatusba, templomok építése stb. —). A XV—XXVI.b) szekrény anyagáról különleges volta miatt a részletes elemzés megfelelő helyén emlékezünk meg. Az iratanyag legkorábbi része a 13. század elejéről való; a 13. századot azonban még elenyésző százalék képviseli anyagunkban. A 14. századtól fokozatos mennyiségi gyarapodást mutat az anyag, de csak a 16. század második felétől beszélhetünk nagyobb tömegű irat létéről egy-egy időszakból. Az anyag zöme azonban a 17. század utolsó harmadából (lényegében Apafi fejedelemségétől kezdődőleg) és a 18. századból való; 19. századi iratokból ismét aránylag kevesebb került a levéltárba. Az iratanyag rendezésének alapelveit az 1769-i instructio alapította meg, s a levéltár későbbi egész életében (néhány különleges anyagot tartalmazó szekrénytől eltekintve) ez szolgált zsinórmértékül (ha ugyan az anyag vagy a rendezők gondatlansága miatt a legkülönbözőbb módosulásokkal is). Az eredeti elkép-
