Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)
MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)
F 234. Erdélyi Fiscalis Levéltár (Archívum Fiscale Transylvanicum) (XIII. század eleje-) 1527-1870-es évek 832 csomó, 93 kötet, 3 láda 1—928. 832 csomó, 93 kötet, 3 láda Az Erdélyi Fiscalis Levéltár viszonya az előbbiekben ismertetett registratura jellegű iratanyaghoz lényegében véve ugyanaz, ami a magyar kamarai archívumé a magyar kincstári hatóságok registratura-anyagához. A kincstár erdélyi jogait biztosító oklevelekkel állunk szemben, valamint olyan egyéb iratokkal, amelyeket bizonyos okoknál fogva szintén különleges őrizetre tartottak méltónak, vagy amelyeket — kapcsolatban lévén ezek a jogbiztosító anyaggal — a levéltár létrehozói és gondozói jónak láttak itt elhelyezni. Az Erdélyi Fiscalis Levéltár létrehozására kb. másfél évtizeddel a magyar kamarai archívum tényleges felállítása után, 1767-ben került sor .Ez az intézkedés a 18. századi nagy kormányzati átalakítások láncának képezi egy szemét. Az 1767-es dátumhoz a levéltár első személyzetének kialakítása kapcsolódik. Ez év szeptember 23-án kelt az Udvari Kamarának az a rendelete, amely Szereday Eleket állította registratori minőségben a levéltár élére, mellé pedig registransként Kenderessy Mihályt. (A rendeletet 1. F 234. XVI. I. Fasc. 3:33.) Első utasítását (amely 1860-ig szabályozta szerepét, hatáskörét és működését) 1769. március 28-án nyerte a Thesaurariatustól. Az akkor még Archívum Fisco-Directorale-nak nevezett levéltárat Szebenben, a Thesaurariatus székhelyén állították fel. Az elnevezés részben arra utal, hogy a levéltárba olvasztották bele az erdélyi királyi jogügy-igazgatóságnak (Directoratus Fiscalis Regius Transylvanicus) tulajdonképpen egész korábbi levéltárát; részben (és elsősorban) arra, hogy a kincstári jogokat biztosító iratokat tartalmazó levéltár főleg a fiscalis directornak nyújtott munkájában segítséget. Felettes hatósága a kincstartóság volt. Gyűjtőkörét az utasítás meglehetősen szélesen állapította meg. Elsősorban a kincstartóság és a kamarai számvevőség (Exactoratus Cameralis) irattárát kellett kimeríteniök a levéltári tisztviselőknek: az utóbbiban voltak azok a birtok-conscriptiók, amelyek „a fiscalis perekben részint a birtokjog (possessorium), valamint azon jószágok mennyiségének és minőségének megismeréséhez, részint pedig a melioratiós összegek megállapításához igen nagy mértékben szükségesek"; továbbá e birtokok becslései. Mindkét irattárból ki kellett emelniök a birtokokra vonatkozó folyamodványokat, uralkodói döntéseket és rescriptumokat, mint amelyek szintén jog biztosító erővel rendelkeznek. Az új levéltárba bekebelezték a Fiscalis Directoratusnak voltaképpen egész korábbi levéltárát (ami ti. megmaradt a sokat bolyongott hatóság iratanyagából). A fiscalis perek jegyzőkönyveit és a perek serieseit minden év végén folyamatosan át kellett vennie ; a kincstartóság előtt megfordult más törvénykezési ügyek iratait is. (Kerültek a levéltárba más jellegű peres iratok is.) Az alsóbb kincstári hatóságoktól (uradalmi igazgatóságok, bányatisztek, harmincadosok, tizedszedők stb.) a levéltárnak az utasítás szerint csak
