Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

Az iratok kutatása e segédeszközök alapján történhet. A kutatónak a mutatókönyv adja az első tájékoztatást. Minthogy azonban ez csak a lajstromra utal, anélkül nem használható. A lajstromkönyvből kell megállapítani az irat sorozatszámát, az évet, hónapot és sorszámot. A kérőlapon az állag nevét, a sorozatszámot, évet, hónapot és a sorszámot kell feltüntetni. (1429-) 1693-1850 569 csomó, 428 kötet 1—552. Ügyiratok 553—565. Mellékletek 566—569. Vegyes iratok 570—788. Iktatókönyvek Mutatókönyvek: 789—893. 1. sorozat 894—923. 2. sorozat 924—997. Szakmutatók F 200. ÁLTALÁNOS IRATOK 1541—1850 552 csomó 13 csomó 4 csomó 1783—1850 219 kötet 1429—1850 105 kötet 1792—1807, 1809,1817, 1839—1848 30 kötet 1811—1850 74 kötet Ez az állag az 1691 és 1850 közötti erdélyi országos pénzügyigazgatási hatóságok azon általános iratanyagát tartalmazza, amelyet nem soroltak külön állagokba. Az állag elejéhez csatlakozott egy feltehetően kis terjedelmű (ma már csak néhány darabból álló) korábbi keletkezésű iratanyag. Sorsával kapcsolatban megjegyzendő: 1. az 1770 előtti országos kincstári hatóságok iratanyaga már az 1770-nel kezdődő nagyarányú rendezőmunka során selejtezésen ment át. A Cameratica Commissio és az Acta Nr. X. állagának létrehozása is apasztotta ezen állagot. 2. Az Erdélyi Fiscalis Levéltár felállításával az Acta Generalia-ból kiemelték a kincstári jogokat biztosító iratokat, s az archívumban helyezték el őket. 3. Végül óriási pusztulást okozott az anyagban az 1890-es évek ismertetett selejtezése: volt olyan év, amelyből egyetlen darab ügyiratunk sem maradt fenn. Az ügyiratanyag 1770 előtti része ugyanolyan töredék jellegű, mint a Guberniumnak ugyanez idő tájt rendezett iratai. Annak az ügy iratformának, amely később kialakult (a hatósághoz érkezett irat és mellékletei, előadóív, az elintézés fogalmazványa), számos esetben csak egyes részei találhatók itt. Az iratkezelés szabályossá válásával megjelenik az ügyirat előbb említett formája. Lényeges változás nem is figyelhető meg ezen egészen 1834-ig. 1834-ben ti. az addig kézírásos iratborító lapot (amelyen — ha nem is minden esetben, s korántsem megfelelő gonddal — feltüntették a kapcsolatos iratok iktatószámait is) nyomtatott pallium váltja fel. A nyomtatott rovatok itt még elsősorban az irat egyes darabjainak és kikölcsönzésének nyilvántartását szolgálták. Egyrészt azt tüntették fel, hogy az ügyirat hány exhibitumból, mellékletből, előadóívből és elintézésfogalmazványból áll, másrészt azt, hogy az iratokból mit, mily számra, mikor és kinek kölcsönöztek ki. 1835—1836-ban ismét kézírásos palliumokat találunk; 1837-ben ugyan még egyszer visszatértek az 1834-i formára, 1838-tól azonban ismét a régi, kézírásos iratborító lap volt használatos. Csak 1842-ben vezették be újból a nyomtatott pallium egy újabb formáját. Közben azonban (1839-cel)