Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

Bruckenthal a jelentés vétele után előbb igazolásra szólította fel a két korábbi registratort (Horváth erdélyi udvari kancelláriai tanácsost és Rimayn

40 titkárt), mint akik szintén felelősnek látszottak az irattár rendetlenségéért. Horváth (1761—1762-ben majd másfél évig viselte a registratori tisztséget) azzal kezdte védekezését, hogy belépésekor 1756-tól kezdődőleg nem talált repertóriumokat az irattárban; az iratokról hiányoztak a lajstromozáshoz szükséges hátirati kivonatok is. Az iratokat az expediturán tartották. Saját felelősségére, jegyzék nélkül nem vehette át az irattárat. A dologról sietett jelentést tenni Bethlen Gábor kancellárnak; az arra utasította, hogy készítse el 1756-tól kezdve pótlólag a repertóriumokat és indorsatumokat, s aztán helyeztesse át az iratokat az expedituráról a registraturára, az expeditura pedig a továbbiakban minden év végén adja át az irattárnak a nála levő iratokat. A munka elkezdődött, bár egyéb hivatali elfoglaltságai akadályozták benne; 1760-ig elkészültek az indorsatumok és a repertóriumok. Rendezte a régebbi iratanyagot is (kivéve a gyakrabban használtakat); iratokat csak kölcsönkönyvi bejegyzés ellenében adott ki. Rimayn igazolása szintén azzal kezdődött, hogy neki sem adták át soha formálisan, repertóriummal az irattárat. A kölcsönzésekről feljegyzéseket vezetett, az iratokat azonban évekig nem kapta vissza; tudta nélkül mellékelték azokat előterjesztésekhez, s továbbadták más kancelláriai tiszviselőknek, akik sokszor hiányosan adták vissza. (Ez utóbbiaknál várakozott a reponálással, hogy a teljes iratot helyezhesse vissza.) Bruckenthal ezek után 1766. április 24-én felségelőterjesztésben tett jelentést a királynőnek a vizsgálat eredményéről. Vázolta a vizsgálat megállapításait; részben elfogadhatónak tartotta a két korábbi registrator védekezését. Javaslatai is jórészt Van der Marékéit ismételték el. Havonta kívánt jelentést tenni a munka előrehaladásáról. A resolutio helyeslőleg vette tudomásul az intézkedéseket, a munka körét azonban bővíteni akarta. Az 1730 előtti iratokat is registrálandóknak ítélte; különösen a kincstári jogokat illető iratokról vezettetett feljegyzéseket, amelyekről negyedévenként kért jelentést. A donatiókról, zálogosításokról másolati könyv vezetését tartotta szükségesnek; ezekről időről időre jelentést kért. A Teleki—Nádasdy-per irataira külön felhívta a figyelmet (átnézendőknek tartotta őket abból a szempontból, hogy nincsenek-e bennük a fiscus jogait illető darabok); ugyanígy a moldvai határt illető iratokra is (annak megállapítására, hogy megfelelő helyen van-e a határ). Rendelkezett az iránt is, hogy a törvényhatóságok, a szász natio és egyes helységek adósságainak megkezdett kimutatását befejezzék és felterjesszék. Mária Terézia egyben rendelkezett az Udvari Kamara elnökéhez: utasítsa Carqui udvari kamarai tanácsost, hogy tekintse meg az irattárat, s adjon útmutatást Van der Maréknak és a registratornak. A levéltár rendezését illető döntést 1766. május 30-án olvasták fel Carqui tanácsos, Van der Marck és Rimayn jelenlétében.

41 1774-1782 A Kancellária életének következő korszaka az ügyintézés 1775-i átfogó, nagy rendezése és a Magyar és az Erdélyi Udvari Kancellária 1782 nyarán történt egyesítése közötti idő. Mielőtt azonban a nagy rendezés ismertetésére rátérnénk, előbb a birodalmi igazgatásnak az erdélyi közigazgatási és bíráskodási ügyek intézését illető változásait szeretnők áttekinteni. Az 1776. esztendő két változást hozott e téren: a magyar és az erdélyi Commercialia az Udvari Kamara hatásköréből a Magyar