Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

Az 1751-i változás az Erdélyi Udvari Kancellária belső életében is éreztette hatását. Az első lépés e téren a hatóság irattára rendjének megszilárdítása volt; ez Mária Terézia 1752. augusztus 3-i kéziratához és Gyulaffi kancellárnak erre válaszoló keltezetlen felségelőterjesztéséhez fűződik. A királynő úgy intézkedett, hogy a registratornak (aki egyben a taxator tisztét is betöltötte) szigorúan el kell rendelni, hogy a kancelláriai levéltárba tartozó konferenciai jegyzőkönyveket stb. gyűjtse össze, rendezze és senkinek (magának a kancellárnak se) adja ki őrjegy nélkül. Gyulaffi javaslata még szigorúbb volt: a levéltárból csak ügyintézési célokra lehessen kiadni iratokat; puszta kíváncsiságból és szórakozásból senkinek ne legyen szabad az iratokat vizsgálnia s szükségtelenül „pro lubitu" kivennie, sem a kellőnél hosszabb ideig magánál tartania. A királynő egyszerű ,,placet"-jével zárta le az ügyet.

31 Az irattár rendjének megszigorításával majdnem egyidejűleg került sor egy ügyintézési részreformra. A dolog Mária Terézia egy resolutiójávai indult: a királynő úgy rendelkezett, hogy mint más udvari dicasteriumoknál is, az Erdélyi Udvari Kancellária minden tanácsosa legyen egyben referens is. Gyulaffi erre tanulmányozásra fogta más udvari szervek, elsősorban a Magyar Udvari Kancellária rendjét. Ezeknél — írta 1752. szeptember 17-i felségelőterjesztésében — a tanácsosok megkülönböztetés nélkül fogalmazzák a felségelőterjesztéseket; ezeket a hatóság vezetője írja alá, s rájuk jegyzik a referens nevét is. A rescriptumokat a titkárok fogalmazzák, s a hatóság részéről az elnök s ők írják alá. Ezt a gyakorlatot (további intézkedésig) az Erdélyi Udvari Kancelláriánál is bevezette azzal, hogy az elintézésfogalmazványokat a titkárok készítsék; a kérvényeket, peres ügyeket stb. illetőleg azután az elnök és az illetékes titkár, a más udvari dicasteriumokhoz intézett jegyzékeket pedig csak a titkár írja alá. A nagyobb fontosságú kiadmányokat (ti. a kegyelmi tényeket illetőket — jogbiztosító oklevelek, kardinális tisztségek, guberniumi tanácsosság, törvényhatósági főtisztsógek collatiói s más „Specialem gratiam Caesareo Regiam" illető ügyekre vonatkozó rendelkezések —, országgyűlési ügyekkel és a királyhoz fellebbezett perek eldöntésével kapcsolatosakat) az elnök mellett az expeditiót szerkesztő tanácsos lássa el aláírásával. A döntés ismét csak „piacet" volt.

32 Az 1750-es években került sor az Erdélyi Udvari Kancellária bíráskodási hatáskörének szabályozására. Az 1753—1755-i országgyűlés II. tc.-e megjelöli azokat a pereket, amelyeket a Gubernium, az országgyűlés és a Forum Productionale az udvarhoz kell hogy felterjesszen. A dologi ügyek közül azok kerültek e kategóriába, amelyeknek tárgya legalább 3000 arany értékű ingó vagy ingatlan jószág volt; a személyiek közül a felségsértési, hűtlenségi, hazaárulási s a közrendet illető ügyek. A recursus útja azonban (bizonyos előírások megtartásával) mindenki számára nyitva állott.

33 Az 1765 előtti időszakból még egy ügyintézési változtatásról kell beszámolnunk: az Erdélyi Udvari Kancellária által kibocsátott rendelkezések aláírásának szabályozásáról. A rendezést Mária Teréziának 1763. október 10-én Bethlen Gábor kancellárhoz intézett kézirata indította el. Az aláírások számának növekedése — írta a királynő — egyre terhesebbé teszi számára ezt a feladatot; az Erdélyi Udvari Kancellária tehát tegyen felterjesztést arra nézve, hogy hol szükséges a királynő aláírása, mi bocsátandó ki a király nevében, de aláírása nélkül, s mi intézendő egyszerűen a Kancellária rendeletével stb. Az Erdélyi Udvari Kancellária 1763. október 14-én felségelőterjesztésben válaszolt. A három kategó-