Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

és előfogatot rendelt ki; gondoskodott a táborozó sereg ellátásáról, menetállomásainak kijelöléséről s — az élelmezési felügyelő rendelkezései alapján — a táborból kivonulásuk rendjéről; szalmát és tűzifát teremtett elő a hadba szállt sereg számára, legelőről gondoskodott vágómarháinak; védte a tábor környéki lakosság érdekeit; irányította a takarmányellátást; ő állíttatta ki az előfogatokat, intézkedett postalovak rendelkezésre bocsátása iránt; a sereg főzelékfélével való ellátásáról is ő gondoskodott; neki adták át a seregnél latartóztatott gyanús polgári személyeket ügyüknek (a sereg auditorával együtt történő) ellátására. Ellenőrizte a hadellátást ellenséges országokba való nyomulás esetén; ellenséges betöréskor gondoskodott a veszélyeztetett terület készleteinek és hadköteles lakosságának kiürítéséről; a háború befejeztével pedig jelentést tett a lakosságnak a mértéktelen igénybevétel következtében keletkezett kárairól. A restitutio nem vitte mindenestől magával II. József reformjait a Commissariatica-igazgatás terén sem. A visszaállított főbiztosság vezetője ugyanaz maradt (Bethlen Sándor), aki az 1787-i háborús Commissariatusé; a császárnak a hadellátás szabályozását illető rendelkezései érintetlenek maradtak. 1790-től 1848-ig —az 1802-i általános adóügyi instructiótól eltekintve, amely részletesen szabályozta a főbiztosság ellenőrző hatáskörét az országos pénztár és a törvényhatóságok perceptorai felett — nem történt jelentősebb változás a főbiztosság életében. Annál mozgalmasabb volt azonban a forradalom és szabadságharc másfél esztendeje. A magyar kormány nem szüntette be az unió után az erdélyi országos hatóságok működését. S amikor már az Országos Honvédelmi Bizottmány észbekapott, s a fő hadiparancsnokság székhelyéről, Szebenből Kolozsvárra rendelte a főbiztosságot és a főpénztárát, már eléggé késő volt (Vay erdélyi királyi biztos 1848. október 13án utasította erre aze mlített két szervet), s Bedeus főcommissarius egyébként sem sietett a végrehajtással. így Szebenben érték Puchner október 18-i rendelkezései, s a főbiztosság némi, inkább formai habozás után alá is rendelte magát a teljhatalmat gyakorló főhadiparancsnoknak. A Gubernium a kolozsvári kerületi biztosra ruházta a főbiztosi teendőket, ez pedig a Főkormányszékkel együtt várta meg novemberben a császári csapatok benyomulását Kolozsvárra. A Szebenben tovább működő főbiztosság 1849 márciusában Bem elől a Havasalföldre menekült, s csak 1849 nyarán tért vissza az országba. A Commissariatus Provinciális (akkori nevén: Oberlandescommissariat) 1849 utáni élete a lassú elhalásé. Hatáskörét fokozatosan átadta a katonai és polgári kormányzóságnak, de 1850-i lényegbeli megszűnése után még esztendőkön át tengődött, a korábbinak kb. harmadára esett évi ügyforgalommal (ugyanakkor, amikor a Gubernium helyébe lépő új országos hatóságé elődje kétszeresére nőtt). 1861-ben, a Főkormányszék újra felállítása során, a főbiztosság visszaállítására is sor került; a hatóság 1868-ig működött. * A főbiztosság mai levéltára távolról sem tartalmazza a teljes, a hatóság fennállása alatt létrejött iratanyagot. Az 1703 előtti főbiztosok után csak egynéhány csomónyi töredék maradt meg (számadási iratokból), a Haan-féle biztosság megmaradt iratai a Thesaurariatus Acta Generalia állagába kerültek, Haan egyéb természetű irataival együtt; az 1714 és 1744 közti biztossági szervezet iratanyaga