Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

alkancellári tisztség betöltői évente változzanak. Maga az utasítás (ami ti. az ügyek intézését illeti) lényegében az 1694-i megismétlése; egyetlen érdemi újdonságot tartalmaz : az alkaneellár két protocollumot vezessen: egy protocollum expeditionumot (ezen bizonnyal leveleskönyvet értettek, a hatóság expeditióinak leveleskönyvekbe másolása a Guberniumnál még hosszú évtizedekkel később is gyakorlat volt) s egy protocollum actorumot (ezt ülés jegyzőkönyv-félének kell gondolnunk), s ezekből havonta vagy alkalomadtán tájékoztatni tartozott a Kancelláriát s rajta keresztül a Guberniumot. Külön említendő még, hogy az országgyűlés fenntartotta jogát az utasítás megváltoztatására, „praesupposito semper Benignissimo Sacrae Caesareae Regiaeque Majestatis consensu".

12 A rendi instructiókon talán igénytelenségük s megalkotóik arányérzékhiánya a legmeghökkentőbb. A rendek nem mérték fel most sem a hatalmi viszonyokat. Elképzelhető volt-e, hogy az udvar belemenjen a kancellár olyan rendi függésébe, amilyet az évenkénti változtatás jelentene, s a Kancellária ellenőrzési feladatkörének az instructiókban foglalt megkötéseibe ! ? S a szomorúbb az, hogy a rendek képtelenek hatóságként elképzelni új, legfelsőbb kormányszervüket. Az udvar 1695 őszén hozta létre az Erdélyi Udvari Kancelláriát mint ténylegesen működő hatóságot. 1695. szeptember 24-én ment először Káinoki audienciára a királyhoz,

13 s 1695. október 1-i dátummal adta ki I. Lipót a Kancellária most már véglegesnek tekinthető utasítását. A Kancellária vezetője továbbra is alkancellári rangot visel; mellette két referendarius, egy registrator és egy taxator működik (ezek alkotják vele együtt a Kancellária tanácsát), s három cancellista. A hatóság székhelye az udvarban van. A személyzetet (az alkaneellár kivételével) a király nevezi ki („percepto nostro Gubernio Regio" — azaz az országgyűlésnek nincs joga a referendariusok stb. jelölésére, ha ugyan a későbbi években gyakran került sor erre is, s — miután az udvar az 1760-as években, nem tartván diétákat a kis országban, újból a kizárólagos kinevezés gyakorlásához tért vissza —, a rendek hosszasan sérelmezik is az usus fenn nem tartását). Az ügyintézés rendjét illetőleg a következőkben rendelkezik az 1695-i utasítás: a felségelőterjesztések a tanácsban vitatandók meg, s a többségi határozatot terjesztik fel. Elsőnek a referens szavaz; szavazategyenlőség esetén az alkaneellár votuma dönt. A referálás rendje (mindez természetesen nemcsak a felségelőterjesztések intézésére vonatkozik, ha az utasítás nem beszél is erről kifejezetten) ügykörökhöz igazodik: első helyen azok az ügyek tárgyalandók, amelyek Erdély közigazgatását és bíráskodását általában illetik; ezt a fiscalia megvitatása kövesse, azután a communitasok ügyeié, majd az özvegyeké és árváké s végül — érkezésük rendjében — a többi ügyek. A segédhivatali jellegű munkát a registratornak kellett irányítania. Ő osztotta ki tisztázásra a fogalmazványokat az írnokok közt, feljegyzési könyvet vezetve erről. A tisztázás az ügyek időrendjében történt, kivéve az általános érdekű vagy az uralkodót illető, vagy hivatalból küldendő, vagy egyházi személyeket, rabokat, özvegyeket, árvákat, más szerencsétlen személyeket illető, vagy végül az alkaneellár által előresorolt kiadmányokat. Az expeditiókat előbb az alkancellárnak kellett aláírnia; ezek után terjesztették fel a királyhoz aláírásra (ez a többi kancelláriánál szokásos gyakorlat szerint történt). Arra nézve, hogy az expeditiókat a felek kezébe kell-e átadni, vagy hivatalból juttatandók helyükre, a registratornak a referenstől kellett tájékozódnia. A registratornak gondoskodnia kellett az iratok rendben tartásáról; inventariumot vagy repertóriumot vezetett róluk. Emel-