Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

ELSŐ RÉSZ Az Erdélyi Kancelláriai Levéltár (B szekció)

A Kancellária létrehozásának következő fázisa az instructio körüli harc udvar és rendek, ill. protestáns és katolikus rendek közt. Az imént idézett 1693. május 20-i rescriptum ti. elrendelte: a Gubernium terjessze fel véleményét az iránt, hogy mi legyen a bécsi „expeditio" személyi összetétele, s milyen utasítást nyerjenek tisztviselői.

8 Az első instructióterv^et a kolozsvári országgyűlés dolgozta ki (1694. április 3-i keletet visel). A rendeknek tudomásul kellett venniük a bécsi „residens" alkancellári rangját s mellette hatóság szervezését; mindenesetre megpróbálták legalább az alkancellár személyének állandósulását meggátolni, s úgy-ahogy megkötni az új hatóság tiszviselőinek kezét. Az utasítás értelmében az alkancellár tisztét a három ítélőmester egyike töltse be (a tisztség évente váltakozik köztük); Erdélybe hazatérésekor „csak az ítélő mesteri titulussal és nevezettel ós functióval is éljen". Mellette két referendarius és egy titkár kellett volna hogy működjék (az utóbbinak egyben a registratori vagy conservatori tisztet is be kellett volna töltenie) ; az alkancellárnak velük egyetértésben kellett eljárnia. Az új hatóság feladatai közt elsősorban a perekkel kapcsolatos teendőket szabályozták a rendek. Azokat a pereket, amelyek nem a szabályos fellebbviteli úton s a Gubernium ajánlásával érkeztek hozzájuk, nem volt szabad elfogadniok, s egyáltalán meg kellett akadályozniuk peres ügyeknek szabálytalan módokon a király döntése alá jutását. A hivatalos úton felterjesztett perek megvizsgálásába vagy eldöntésébe pedig éppen nem elegyedhettek; ezeket csak az uralkodó elé kellett volna terjeszteniök. Panaszos supplicatióknak a király elé jutását nem akadályozhatták (ha azonban ez a Gubernium vagy személyek ellen irányult, azon kellett munkálkodniuk, hogy a király ne döntsön az ügyben addig, míg a másik félnek nem adatott mód a védekezésre). Jószágokat vagy tisztségeket kérelmezők közül csak azokat támogathatták, akik a Gubernium ajánlásával rendelkeztek; a többieket meg kellett akadályozniuk kívánságuk elérésében. Különös gonddal kötötte ki az utasítás: ha az országgyűlés vallásügyi „controversiát" terjeszt az udvar elé, „sem vicecancellárius úr, sem mellette lévő szolgatársai az olyan causákat ventilatióra magok között ne vegyék, ahhoz semmit ne tegyenek, sem abból semmit el ne vegyenek, sem sub nomine cancellariae censurát a referádán ne tegyenek", hanem adják be az udvarhoz, s sürgessék a resolutiót. „Isten mindazonáltal oltalmazzon bennünket afféle gyakor casusoktól."

9 A kolozsvári országgyűlésen került sor a vicecancellárius megválasztására is: Káinoki Sámuel nyerte el elsőnek ezt a tisztséget, az instructioban foglalt feltételekkel.

10 Tisztében 1694. december 4-én erősítették meg.

11 A rendi utasítástervezetet nem az udvar felől érte az első (kimutatható) támadás, hanem belülről, a katolikus urak részéről. Nincs itt módunk a harc e részleteinek ismertetésére; csak az e szakaszt lezáró új rendi utasításra kell bővebben kitérnünk. Ez az 1695. február 26 — március 28-i kolozsvári országgyűlés terméke (az 1695. március 21-i keletet viseli). Elsősorban a Kancellária személyzetét határozza meg: az alkancellár mellett két referendarius és két titkár működjék (az utóbbiak közül az egyik egyben registrator, a másik taxator is). Ötük közül az alkancellár s egy referendarius ugyanabból a felekezetből legyen (ez az adott időpontban a katolikusoknak tett engedmény volt, hiszen maga Káinoki is felekezetükhöz tartozott), a többi három a másik háromból, ők alkották a Kancellária tanácsát (valamennyiöknek csak egy szavazata volt); az utasítás azonban újból hangsúlyozta: Erdélyből küldött felterjesztések érdemi vitájába ne elegyedjenek. Megújította az instructio az 1694-i rendi utasításnak azt a intézkedését is, hogy az 3 Erdélyi kormányhatósági levéltárak 33