Trócsányi Zsolt: Erdélyi kormányhatósági levéltárak (Magyar Országos Levéltár kiadványai, I. Levéltári leltárak 5. Budapest, 1973)

MÁSODIK RÉSZ Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak (F szekció)

hatóságok. Hogy minősítsék a földesúri molnárokat, koesmárosokat ? Gyakran vetették fel a bizottságnak a kérdést: mi történjék olyen esetben, amikor a gyermekek együtt laknak szüleikkel. A városokban is gondot jelentett az adózók kategóriákba való sorolása. Mi történjék az iparosok és kereskedők özvegyeivel, különösen azokkal, akik férjük halála után nem űzik tovább annak mesterségét, ill. nem folyatják a kereskedést? Az iparosok közé számíthatók-e a kontárok? Hová sorolják be a különleges jogállású zsidó kereskedőket ? Milyen kategóriába kerüljenek a városokban tartózkodó, de polgárjoggal nem rendelkező románok és rácok ? Adófizetőknek tekintsék-e a vándorcigányokat ? Valamennyi adózó-kategóriánál egyformán problematikus volt: hogy bírálják el az elöregedett, legtöbbnyire már nem a maguk kenyerén élő személyeket. Nagy számban érkeztek a kérdések a különböző mentességekre nézve. Milyen adó fizetésére kötelesek a régi mentességekkel élő bányászok ? (Természetesen még a bányászok egyes kategóriái közt is különbségek voltak.) Milyen mentességet fognak élvezni a só ha jósok? Mi történjék a korábbi rendelkezések értelmében szintén mentességet élvező papokkal és más egyházi személyekkel ? Hogy adózzanak a hatóságoknál alkalmazott alsóbb funkcionáriusok, szolgák? Milyen adóval tartoznak kormányhatósági tisztviselők özvegyei ? Mi történjék a városban birtokló nemesek adózása dolgában ? Adómentesek-e az új házasok, a szász falvak villicusai és bírái, a károsodottak, az uradalmi tisztek ? Külön kérdést képezett az egyházi nemesek adózásának dolga. Valamennyi adózó-kategóriánál fellépő kérdés volt a classificatio ügye. Kérdések hosszú sora merült fel a facultas-adó megállapításánál. A városoknál a házadó körül vetődtek fel ezek. A földadónál a legkülönbözőbb problémák adódtak: kinek neve alatt vegyék fel a tabellákba a helység közföldjeit? A föld területének kiszámításánál csak az egy évben használt földeket jegyezzék-e be a tabellákba vagy valamennyi forduló termőterületeit ? Kinek a neve alatt kerüljenek a tabellákba a zálogos földek? Hogy jegyezzék fel az extraneusok földjeit? Hogy történjék az évi középtermés kiszámítása? Az összterméseket tekintsék-e adó alá esőnek, vagy előzőleg levonhatják-e belőle a tizedeket és a csépeltetési költségeket? Hová sorolják be a tabellákban a kerti veteményeket, a gyömölcsösöket ? Felvegyék-e az adótárgyak közé a méhkasokat, az erdőlésből és makkoltatásból származó jövedelmeket? Nem egy kérdés vetődött fel azzal kapcsolatban is, hogy miként történjék a föld termékeinek állatra átszámítása. Különleges problémát jelentett a fatermékeket készítő és azokkal kereskedő parasztok adózása vagy a szolgalegények konvenciós földjei, vagy éppen szüleik házánál tartott állatai után fizetendő adó ügye, vagy a juhosgazdák adózása. Mindez nemcsak a munkálat végzésére kiküldött bizottságok jelentéseinek volt a tárgya, hanem hasonló panaszokkal éltek egyes személyek is, s ugyanezekkel a kérdésekkel hozakodtak elő a törvényhatóságok perceptorai is. Főleg a bizottság későbbi működése alatt szaporodnak meg a károsultak adómentességi ügyei, a celatiókról beszámoló jelentések és az adórestancia-ügyek. A bizottság működési köre még két különleges területet ölelt fel: a perceptorok hálózatának kiépítését és a törvényhatóságok tisztjeinek illetményügyeit. Mindez már magában is jórészt indokolta volna a bizottság munkájának elhúzódását. De a munka egyébként is lassan haladt; az udvar újabb és újabb rescriptumokban (F 46. 1757:344, 1759:1334, 1760:195) volt kénytelen kifejezni rosszallását. A bizottság működése 1764-ben ért véget; a július 10-i rescriptum